Utunk utolsó napján volt még pár óránk, mielőtt a gépünk délután elindult volna vissza haza. Ezt a kis időt Houston belvárosában töltöttük, ahol láttunk pár érdekes dolgot, de ismételten meg kellett állapítanunk, hogy az elképesztően hangos forgalom miatt teljesen élhetetlen. Ami talán kilógott ebből egy kicsit az a Rice egyetem kampusza volt, ez ugyanis elég barátságos volt, és még csöndes is, mondjuk nincs is igazán a belvárosban. Talán a vasárnap miatt, de elég kihalt volt ez is.

Az utunk egyik kiemelt célja volt, hogy lássuk Texas-t, az USA egyik legismertebb államát - már csak a Dallas miatt is. Utólag úgy látjuk tényleg megérte eljönni ide, mert érdekes volt látni, hogy milyen Houston: élhetetlen, borzalmas, embertelen. Mindezt némiképp enyhítette az, hogy jártunk a szomszédos Galvestonban is, ami viszont csodás hely.

Reggel útba ejtettük a sörösdobozokból készített házat, de amikor odaértünk még zárva volt, úgyhogy belülről nem láttuk.

Utunk hetedik napja nagyrészt autózással telt. Ennek az oka az, hogy nagyon nagyok errefelé a távolságok, és mivel mi mindenképpen szerettük volna megnézni New Orleans-t és egy Texas-i nagyvárost is, és még a legközelebb lévő Houston is igencsak messze van, szükségszerűen kellett lennie egy utazós napnak. Azért útközben megálltunk három Louisiana-i városban.

Az első rögtön Baton Rouge, ahol már New Orleans-ba menet is megálltunk. Itt megtekintettük a régi állami parlamentet, ami pár nappal korábban zárva volt. Az ablakai nagy darab átlátszó színes mozaikokból voltak kirakva, ami tisztára olyan volt, mint a Panni egyik kedvenc játéka.

Az előző esti lumpolás után viszonylag késően keltünk önmagunkhoz képest. Utazásaink folyamán ugyanis rendszerint igyekeztünk maximalizálni a nézelődésre szánható időt azzal, hogy elég korán keltünk. Szóval viszonylag sokáig aludtunk, majd összeszedtük magunkat, és visszakértük a szállodától az autónkat. A belvárosi hotelnek ugyanis nem volt saját parkolója, úgyhogy a szálloda egyik munkatársa vitte el valahova kissé odébb két nappal azelőtt, majd hozta vissza ezen a reggelen.

Elmentünk megnézni a Louis Armstrong parkot, ami elég kihalt volt, de volt benne jó pár érdekesség, főleg extravagáns szobrok, ezeket láttuk:

Az 5. napot egy az egyben New Orleans-ben töltöttük, és utólag elmondhatjuk - ahogyan azt előre vártuk is - hogy ez volt az utunk legjobb állomása! New Orleans egészen varázslatos hely, még ha egy kicsit melegebb is volt a kelleténél, fantasztikus élményekben volt részünk. Ahogy kiléptünk a hotelből, és elindultunk sétálni máris egy pálmafás sugárúton találtuk magunkat, ahol vagány piros villamosok jártak:

Amikor először elkezdtük tervezgetni ezt az utat, akkor még az volt a terv, hogy New Orleans-ba repülünk, ott töltünk néhány napot, majd a hét hátralévő felében Texasban nézelődünk. Később tervbe volt még az is, hogy esetleg Memphis-ből indulunk, onnan megyünk New Orleans-ba, majd Texasba. Végül Atlanta mellett döntöttünk, ami ellen az szólt, hogy elég sokat kell autózni New Orleans-ig, de úgy éreztük sok a látnivaló útközben, jó lesz ez így. Viszont továbbra is úgy voltunk vele, hogy New Orleans a fő attrakció, így végül is Mississippi lett az egésznek az "áldozata". Szóval minden bizonnyal itt is sok szép dolog van, de mi éppen hogy csak egy fél napot szántunk rá, ezt is kizárólag a fővárosában, Jacksonban töltöttük el.

Az autónkat a szálláson hagytuk, a belváros ugyanis csak úgy 15 percre volt gyalog. Útközben megtudtuk, hogy csak egy nappal maradtunk le az állam éves nagy marhavásáráról, ilyen a mi szerencsénk! Talán emiatt is, de ez a város is nagyon kihalt volt, alig láttunk embereket az utcán. Első állomásunk az állam régi parlamentje volt, ami ma már az államot bemutató múzeum. Itt a recepciós néniből csak úgy dőlt a szó, egy halom adaton kívül azt is megtudtuk, hogy fiatal korában járt Magyarországon, és nagyon tetszett neki! Az épületet bejárva sok hasznos infót tudtunk meg, pl. hogy jutott el az állam onnan, hogy csak a fehér vagyonos férfiak szavazhattak az általános választójogig, három lépésben.

Utunk harmadik napján az Alabama állam beli Auburn-ben ébredtünk. Azért szálltunk meg itt, mert egyrészről kábé idáig tudtunk elmenni az előző este Atlantából, másrészről pedig itt található az állam egyik legrégebbi és leghíresebb egyeteme, az Auburn University. Ennek meg is tekintettük a kampuszát reggel.

Második napunk reggelén végre megérkezett a csomagunk, így tudtunk végre rendes tiszta ruhát venni, ami már igencsak ránk fért. Összekaptuk magunkat, és elindultunk nézelődni. Első állomásunk Martin Luther King-ről szólt.

Martin Luther King Jr. Atlantában született, és itt töltötte a gyerekkorát. Először be akartunk menni a róla és a mozgalmáról szóló múzeumba, de tévedésből a templomba mentünk be, ahol lelkészként dolgozott, és ahol éppen misére készült a nép. Belépéskor valamiért lefényképezett minket egy sajtósnak kinéző ember, lehet, hogy a helyi lapban is benne voltunk. Az ajtóban egy nagyon kedves lelkésznek kinéző úr invitált minket befelé, aki rögtön vágta, hogy turisták vagyunk, de mondta, hogy nézzünk csak körül nyugodtan. A benn üldögélő kizárólag feketékből álló gyülekezetből viszont eléggé szúrós tekintetek jöttek felénk, úgyhogy rövidre fogtuk a dolgot, és egy gyors körülnézés után távoztunk, immár tényleg a múzeumba. Így lehetett az is, hogy a templomban csak egy fotó készült, amin Miki éppen Pannit próbálja meg a kijárat felé terelni.

Október közepe táján, két hónappal a hazaköltözés előtt elmentünk az utolsó nagy, 9 napos repülős utunkra, hogy megnézzük kissé a déli államokat is. Az útiterv az volt, hogy elrepülünk Atlantába, majd ott autót bérelünk, és 9 nap alatt átautózunk Houston-ig, ahonnan hazarepülünk.

Péntek este Miki szokás szerint már órákkal korábban eljött a munkahelyéről, és együtt elindultunk a Newark-i reptér felé. A Google szerint az út kb egy óra oda, mi szokás szerint a biztonság kedvéért 2.5 órával azelőtt indultunk, mint ahogy a reptérre kell érni, ami ugye egy órával a felszállás előtt van. Nem számítottunk rá, hogy valamiért a történelem legnagyobb dugóját fogjuk ki aznap, úgyhogy 3 óra feszültséggel teli utazás után az utolsó pillanatban estünk be a reptérre alig fél órával az indulás előtt. Menet közben már azt tervezgettük, hogy akkor most hazamegyünk és holnap veszünk másik repülőjegyet, de szerencsére erre nem lett szükség.

Miki és Berti távollétében a hétvége egyik napján elmentünk a magyar oviba Pannival, majd meglátogattunk egy helyi magyar családot, akivel ekkortájt barátkoztunk össze, és akiknek a kislánya Panni ovistársa volt, másnap pedig a Bronx-i állatkertben jártunk. Mivel ekkortájt mindkét program gyakori volt ekkortájt, szóljon most ez a bejegyzés kicsit a konkrét hétvégétől elvonatkoztatva ezekről általában is.

Amikor már egyre közeledett amerikai tartózkodásunk vége akkor egyértelműen lehetett látni, hogy mennyire kevés időt fogunk még itt tölteni, és mennyi mindent meg kéne még nézni. Volt egy furcsa kettősség ebben az időszakban, hiszen voltak már bejáratott rutinjaink, ilyen volt többek között a magyar ovi Fairfield-ben, amiket valahogy nehéz volt elengedni, másrészt a környék megismerésére is csak nagyon kevés időnk maradt. Szóval, ezen a bizonyos hétvégén volt az új tanév első magyar ovija, egyben ezernyi más lehetséges program is a környéken, ami legalább olyan vonzó volt, mint elmenni New Hampshire-be közösen.