Miki és Berti távollétében a hétvége egyik napján elmentünk a magyar oviba Pannival, majd meglátogattunk egy helyi magyar családot, akivel ekkortájt barátkoztunk össze, és akiknek a kislánya Panni ovistársa volt, másnap pedig a Bronx-i állatkertben jártunk. Mivel ekkortájt mindkét program gyakori volt ekkortájt, szóljon most ez a bejegyzés kicsit a konkrét hétvégétől elvonatkoztatva ezekről általában is.

Amikor már egyre közeledett amerikai tartózkodásunk vége akkor egyértelműen lehetett látni, hogy mennyire kevés időt fogunk még itt tölteni, és mennyi mindent meg kéne még nézni. Volt egy furcsa kettősség ebben az időszakban, hiszen voltak már bejáratott rutinjaink, ilyen volt többek között a magyar ovi Fairfield-ben, amiket valahogy nehéz volt elengedni, másrészt a környék megismerésére is csak nagyon kevés időnk maradt. Szóval, ezen a bizonyos hétvégén volt az új tanév első magyar ovija, egyben ezernyi más lehetséges program is a környéken, ami legalább olyan vonzó volt, mint elmenni New Hampshire-be közösen.

Ebből kerekedett az a hétvége, hogy elmentünk Pannival a magyar oviba, (akkor még nem tudtam, hogy a tanévben először és utoljára voltunk ott), ahol végre személyesen is találkoztunk egy nagyon kedves amerikai-magyar házaspárral, akik szintén Greenwich-ben laktak, és a kislányuk csak kb. fél évvel volt fiatalabb Panninál és még ugyanabba az oviba is járt, mint Panni csak más csoportba. Aztán a találkozásból egy kellemesen együtt töltött délután is kerekedett, ahol együtt sütöttünk pogácsát, és a lányok együtt játszottak, amit még közös játszóterezések, illetve az amerikai kifejezést használva „play-date”-ek követtek az ott töltött pár hónapunk során.

Az ovimentes napok miatt ismertük meg jobban a Bronx-i állatkertet, ami igazi kis paradicsom volt sokféle szempontból. Körülbelül fél órányira volt tőlünk kocsival, és amikor mindkét gyerek otthon volt velem az egyik kedvenc programponttá vált. Egyrészt családokra tervezték, másrészt kellemesen árnyékos volt nyáron is, harmadrészt stresszmentesen lehetett együtt sétálni a gyerekekkel úgy, hogy közben az állatokkal is ismerkedtünk.

A stresszmentességet kifejtem: két gyerekkel együtt sétálni elég nagy figyelmet igényel, főleg, ha egyik gyerek sem ismeri még fel a veszélyforrásokat, köztük például az úttestet, amin általában autók járnak, amik nagyok, hatalmasak, gyorsak, és veszélyesek is tudnak lenni. Szóval, még ha Berti a babakocsiban is volt, ami kvázi biztonságot és nyugalmat jelentett, Panni simán nekiindult, és akkor kiabálhattam utána, nem állt meg, csak ha elkaptam. És persze minden alkalommal ezredjére is a fülébe rágtam, hogy nem szabad elszaladni, és az úttestnél meg kell állni, a mamát megvárni stb-stb. nagyon sokára lett csak foganatja. A mi kis kertvárosi környezetünkben a legközelebbi játszótér kb. 800 méterre volt tőlünk, de csak úttesten lehetett megközelíteni, a járda kiépítése elmaradt a környező utcákban, és ez a környékünkön elég sok helyen jellemző volt. Volt, hogy inkább oda is autóval mentünk, mondjuk ez leginkább akkor volt jellemző, ha amúgy is volt valami más úticélunk is, pl.: Mikit bevittük munkába és onnan mentünk a játszótérre. Talán ezzel sikerült kicsit azt is megvilágítani, hogy miért lehet az, hogy az amerikaiak mindenhova autóval mennek: utak és parkolók mindenhol vannak, de járdák már kevésbé.

Szóval, valamikor június tájékán (nem is tudom már, hogy miért nem hamarabb) befizettünk egy családi állatkerti bérletre, ami igen hasznos befektetésnek bizonyult. Azt hiszem, hogy rajtam kívül a gyerekek is megkedvelték a gorillákat, akiket szinte minden látogatás során megnéztünk főleg, hogy két gorillabébi is volt az állatkertben. Az anyjuk gondoskodását látni a kötődő nevelés mintapéldája volt, különösen a háton hordozást tekintve. Sajnos ezt ritkán lehetett megörökíteni, ezért fotókon kevésbé tudom megmutatni. Aztán persze néztünk mindenféle állatot: Panninak talán a zsiráfok voltak még nagy kedvencei, Berti meg csak élvezte, hogy ha néha ketten mentünk, akkor szabadon sétálhatott, mert akkor nem paráztam szét magam azon, hogy valami baja lehet. És persze az az előnye is megvolt a hétköznapokon való látogatásoknak, hogy viszonylag kevés látogató volt olyankor.

Persze mint minden állatkertben itt is a hétvégék voltak a telített napok, de ezt kompenzálta az, hogy akkor sokkal több programot is szerveztek, így volt ez ezen az októberi hétvégén is, amikor mindenféle Halloween-hez kötődő attrakcióval várták a gyerekeket, volt labirintus, tökfestés, gyerekzenekar, maskarás felvonulás és hasonló programok. Szóval, Panni megfestette élete első Halloween-i tökét, többször felültünk a körforgóra, kapott fagyit, és mindenféle jópofa dolgot csináltunk még együtt, amit mindketten nagyon élveztünk, csak Miki és Berti hiányoztak egy kicsit.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.