Utunk harmadik napján az Alabama állam beli Auburn-ben ébredtünk. Azért szálltunk meg itt, mert egyrészről kábé idáig tudtunk elmenni az előző este Atlantából, másrészről pedig itt található az állam egyik legrégebbi és leghíresebb egyeteme, az Auburn University. Ennek meg is tekintettük a kampuszát reggel.

Ezután átmentünk az állam fővárosába Montgomery-be. Ez egy kb kétszázezer fős kisváros, aminek minden lényeges látnivalója a főutcája mellett található. Ennek az egyik végén az állam parlamentje van, a másik vége pedig az Alabama folyó partján lévő parkba torkollik, mi ez utóbbinál kezdtünk. Már ahogy leparkoltunk feltűnt, hogy mennyre senki sincs az utcán, gyakorlatilag tök üres volt minden, sehol egy ember. A parkban is csak egy harmincas éveiben járó telefonáló nő volt, aki valamiért nagyon felkeltette Berti érdeklődését, gyakorlatilag végig amíg ott voltunk az ő figyelmét próbálta felkelteni.

Ezután elindultunk a főúton, és nemsokára megérkeztünk egy kis térre, ami két okból is nevezetes. Egyrészről itt szállt fel Rosa Parks arra a bizonyos buszra, amelyen nem adta át a helyét egy fehér embernek, és ezért letartóztatták. A dolog követezménye az lett, hogy a feketék elkezdték bojkottálni a buszokat Montgomery-ben, ez pedig később fontos állomása lett a Martin Luther King által vezetett polgárjogi mozgalomnak.

Ugyanitt található a Winter Building, ahol 100 évvel a fenti esemény előtt feladták azt a támadásra parancsot adó táviratot, amely kirobbantotta az Amerikai Polgárháborút. Akkoriban ugyanis a Déliek fővárosa Montgomery volt. A tér közepén van még egy szép kis szökőkút is. És mint kiderült, valaha ezen a téren volt a rabszolga piac is.

Ezután elindultunk az állam kapitóliuma vagyis parlamentje felé. Az út két oldalán sorban jöttek Alabama minisztériumai, illetve egyéb fontos állami épületek. A legfelsőbb bíróság előtt kisebb szoborcsoport örökítette meg néhány kiváló legfelsőbb bíró emlékét. A terv az volt, hogy elsétálunk a parlamentig, ahol részt veszünk egy vezetett túrán, de amikor odaértünk kiderült, hogy ma nem mehetünk be, mert munkaszüneti nap van! Ez egyben azt is megmagyarázta részben, hogy miért nincs senki az utcákon. És hogy hogy lehet, hogy nem tudtunk arról, hogy munkaszüneti nap van? Hát úgy, hogy Colombus nap volt, ami az egyetlen nemzeti ünnep, amin nem zár be a tőzsde, emiatt Miki munkahelyén sincs szünet, úgyhogy ez a mi tudatunkban nem is volt jelen. Sajnos ugyanezen okok miatt nem tudtunk bemenni a "First White House of the Confederacy"-be, vagyis a házba, ahol az Amerikai Polgárháború alatt a Déliek elnöke és családja lakott, pedig ez is itt található. Azért legalább kívülről megnéztük.

Tervben volt még, hogy megnézzük a templomot, ahol King tiszteletes prédikált még egykoron, de ez is zárva volt. Előtte viszont ki volt téve néhány prospektus, ezek egyikének ajánlásával jutottunk el a Civil Rights Memorial Center-be. Ez a múzeum az emberjogi mozgalom folyamán elhunyt mártíroknak állít emléket, mindet név szerint megnevezve, és röviden bemutatva. Odabenn nem lehetett fotózni, de megörökítettük az épület előtt álló fekete márvány szobrot, amelyre az áldozatok nevei vannak vésve, és állandóan folyik rajta a víz. A kiállítás végén lehetőség volt felírni a nevünket egy számítógépbe, úgyhogy mostantól egy hatalmas falon egy projektor a mi nevünket is kiírja néha, mint az emberjogi mozgalom támogatóit.

Ekkor az eső - amelynek eddig csak lógott a lába - elkezdett esni is, úgyhogy autós városnézésre váltottunk.

Harmadik alabamai állomásunk Selma volt, egy igazán kedves kisváros. A hely arról is nevezetes, hogy a polgárjogi mozgalom folyamán több menet is volt, amely Selmából Montgomery-be ment. Ezen tüntetések során több tízezer ember tiltakozott a feketék elnyomása ellen. Ottlétünkkor ez a városka is nagyon csöndes és kihalt volt, de mi azért egy jót sétáltunk benne.

Ahogy kezdett ránk sötétedni, elindultunk következő szálláshelyünkre Mississippi állam fővárosába, Jackson-ba. Itt jegyeznénk meg, hogy mint minden utunkon ezúttal is tökéletesen tudott működni az, hogy este naplementéig nézelődünk, majd nekilátunk autózni, a gyerekek pedig rögtön el is alszanak. Mindez nagyban megkönnyítette a dolgunkat.

Megálltunk vacsorázni egy étteremben, ahol egy szót sem értettünk a déli-falusi-fekete dialektust beszélő pincérnőből, de mivel nagyon kedves és készséges volt végül sikerült minden fontosat megbeszélni nagyrészt mutogatás útján.

Késő éjjel érkeztünk a meg a szállásunkra. Ez volt az első olyan Best Western hotel, amelyet kerítéssel vettek körül, és őrizve is volt éjjel-nappal! A szobában ráadásul egy kis tábla várt minket, amely szerint az itt található tárgyak "népszerűsége" miatt minden eladó, és ha úgy döntünk, hogy nem a szobalánytól vesszük meg őket csak elvisszük az is oké, majd hozzácsapják a számlához. Kicsit aggódni is kezdtünk, elvégre másnap ezt a várost is megnézzük majd, milyen lesz itt közbiztonság?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.