Október közepe táján, két hónappal a hazaköltözés előtt elmentünk az utolsó nagy, 9 napos repülős utunkra, hogy megnézzük kissé a déli államokat is. Az útiterv az volt, hogy elrepülünk Atlantába, majd ott autót bérelünk, és 9 nap alatt átautózunk Houston-ig, ahonnan hazarepülünk.

Péntek este Miki szokás szerint már órákkal korábban eljött a munkahelyéről, és együtt elindultunk a Newark-i reptér felé. A Google szerint az út kb egy óra oda, mi szokás szerint a biztonság kedvéért 2.5 órával azelőtt indultunk, mint ahogy a reptérre kell érni, ami ugye egy órával a felszállás előtt van. Nem számítottunk rá, hogy valamiért a történelem legnagyobb dugóját fogjuk ki aznap, úgyhogy 3 óra feszültséggel teli utazás után az utolsó pillanatban estünk be a reptérre alig fél órával az indulás előtt. Menet közben már azt tervezgettük, hogy akkor most hazamegyünk és holnap veszünk másik repülőjegyet, de szerencsére erre nem lett szükség.

A repülőn a gyerekek hozták a formájukat, és szokás szerint nem volt könnyű leültetni őket amikor az öveket be kellett kapcsolni. Ez általában azért pár perc alatt sikerülni szokott, de ezúttal a stewardess egy perc után elkezdett kiabálni Pannival, aminek hatására a művelet jó húsz percig is eltartott, mivel a gyerekek behisztiztek az üvöltözéstől. Később lenyugodtak a kedélyek, és megismerkedtünk egy kedves ovónénivel is, aki éppen most költözött át Atlantába, és aki megmutatta a mesekönyvet is, amit írt. Egy kislányról szólt, akinek rossz kedve van, ami egy nagy paca formájában követi is őt mindenhova, de a végére elmúlik.

Atlantába érve kiderült, hogy az egy dolog, hogy mi felszálltunk a gépre, de a csomagjaink sajnos nem. A légitársaság adott némi piperecuccot, és megígérték, hogy holnap reggelre megjön a csomag is, le is adtuk a hotelünk címét. Hogy kicsit előre ugorjunk: soha többé nem fogjuk kérni, hogy kihozzák ilyen esetben a csomagunkat, inkább érte megyünk! Történt ugyanis, hogy másnap reggel tényleg megjött a csomag Atlantába, és már hajnalban furgonra is rakták állítólag ( tehát már nem mehettünk volna érte a reptérre ), ellenben a hotelbe másnap hajnali 5-re ért csak oda! A reptér a hoteltől alig fél órára volt, simán kimehettünk volna érte, ha azt kérjük, hogy tartsák ott, és akkor már másnap reggel lett volna tiszta ruhánk.

Node ugorjunk vissza, reggel az első állomásunk a Stone Mountain volt, ami egy hatalmas nagy szikla hegy Atlanta mellett, oldalán egy jókora domborművel, amely a polgárháború néhány déli hősének állít emléket. A hegy megmászása közben találkoztunk bébi kígyóval, továbbá Panni folyamatosan föl-le kéredzkedett, nem tudta eldönteni, hogy cipeltetni akarja-e magát, vagy inkább sétálna. Mindeközben egyre melegebb lett, rajtunk meg hosszú nadrág volt, mivel ilyenben indultunk el Newark-ból, és ugye nem jött meg a csomag. A csúcson aztán már elég szeles volt az idő, úgyhogy ott jól jött a melegebb ruha, a kilátás pedig igazán lenyűgöző volt, amint felértünk minden fáradtságunkat elfelejtettük. Itt viszont megint lekéredzkedett Panni, és mivel semmilyen korlát nem volt, elég alapos felügyeletre szorult.

Mielőtt bementünk volna Atlantába még kicsit sétáltunk egy Decatur nevű kisvárosban, amely tele volt apró látnivalókkal. Valódi kis kavalkádja volt az ingereknek a főtér, és környéke, de összességében volt benne valami nagyon vagány, és jópofa. Nem nagy dolgokat kell elképzelni, csak sok apró utcai dekorációt.

Atlantába érve első programpontunk a botanikus kert meglátogatása volt, ahol éppen egy növény-szobor kiállítás volt látható. Itt-ott azért erőteljesen giccsbe hajló volt, de megvolt a maga bája. Amint beálltunk a fedett parkolóba azonnal ömleni kezdett az eső, úgyhogy vagy fél órán át vártuk, hogy elálljon. Mindezt az időt a parkoló épületében töltöttük, mivel úgy szakadt, hogy a központi épületig tartó 100m-en tuti ronggyá áztunk volna. Szerencsére az itt összejött sorstársainkból álló társaságban volt egy szolgálatban lévő kutya is, úgyhogy Panni remekül érezte magát, Berti aludt, Miki meg a légitársasággal telefonált a bőrönd hollétéről. Miután elállt az eső, bementünk szétnézni, ezeket láttuk:

A botanikus kert után már eléggé közeledett az este, de még egy kis sétára volt lehetőségünk Atlantában, majd megnéztük a naplementét arról az autópálya feletti hídról, ahonnan a legjobban néz ki állítólag a belváros sziluettje.

Este mivel még mindig nem érkezett meg a kofferünk, és totál bizonytalan volt, hogy mikorra fog, ezért elmentünk egy Walmart-ba vásárolni, ahol vettünk egy váltás ruhát magunknak. Akkor még abban a hitben voltunk, hogy ezt kifizeti a légitársaság, de mint kiderült ez csak elvileg lehetséges, gyakorlatilag olyan bürokratikus akadályokat gördítenek elénk, hogy lehetetlen visszakapni az árukat. Mindenesetre lett egy adag gagyi ruhánk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.