Október eleje felé Miki felvetette Katának, hogy a hétvégét New Hampshire-ben kéne tölteni, azon belül is a White Mountains nevű hegységben, hogy ott jókat kiránduljunk a sárguló levelű fák között. Kata viszont nem akart menni, mert úgy vélte, túl sokat utazgattunk mostanában, jól jönne végre egy hétvége, amikor nem utazunk el. Mit lehet tenni ebben a helyzetben? Hát mi azt tettük, hogy béreltünk egy autót Katának, és ketté osztódtunk: Miki Bertivel elment New Hampshire-be két napra, Kata pedig otthon maradt Pannival mindez alatt. Íme a hétvége történetének első része.

Péntek este indultunk el Bertivel kettesben. A terv az volt, hogy munka után nekiindulunk, és 10 óra körül már ott is vagyunk a New Hampshire-i szállodában. Azonban történt egy kis gond, ugyanis amikor az autó Massachusetts északi részénél jelezte, hogy lassan ideje lenne tankolni, beállítottam a GPS-t, hogy vigyen a legközelebbi benzinkúthoz, de mint kiderült a kút felújítás alatt volt.

Szeptember utolsó hétvégéjén elmentünk megnézni a Princeton Egyetemet, ahol többek között Albert Einstein is tanított. A helyszín úgy másfél órányira volt Greenwich-i otthonunktól, de mivel az útra Miki unokatestvére, Fanni is velünk tartott, ezért New York-on át mentünk. Ez elvileg csak úgy 10 perccel dobná meg az útidőt, de mint kiderült fél New York le volt zárva aznap felvonulások miatt, úgyhogy végül csaknem 3 óráig tartott, mire odaértünk.

Az egyetemen aztán egy jó nagyot sétáltunk, és sok szépet és érdekeset láttunk, például ezeket:

Alberta-i utunk folyamán kétszer is átmentünk a szomszédos British Columbia-ba, hogy két ottani nemzeti parkot, a Kootney-t és a Yoho-t is megnézzük. Ezek szintén a Sziklás-hegység északi részén találhatóak közvetlenül a Banff mellett, és elég hasonló jellegűek is. Igazából csak azért emlékezünk meg róluk külön bejegyzésben, mert túl hosszú lett volna egyben az egész. Jöjjenek hát a képek, először is a Kootenay-ról, ahol főleg a márvány kanyont és egy fura vöröses mocsarat néztünk meg:

Az Albertába való utunkra elsősorban azért került sor, hogy megtekintsük a Banff Nemzeti Parkot, ami a Sziklás-hegység északi, kanadai részében található. A park tele van lélegzetelállítóan gyönyörű hegyekkel, völgyekkel, és egészen csodásan kék színű tavakkal.

Utunk második napján ( ami az első volt a nemzeti parkokban Calgary felfedezése után ) feljutottunk pár hegy tetejére kocsival, kabinos felvonóval és gyalog is, de láttunk sebes folyót függőleges kőfalak között, kristálytiszta hegyi tavat, és még sok sok szép természetet. Nem is szaporítanánk a szót tovább, jöjjenek a képek, hiszen itt úgyis a látvány az, ami mindent visz.

Egy héttel azután hogy eredetileg terveztük ( és Berti kruppja miatt elhalasztódott ) elutaztunk öt napra Albertába. Utunk fő célja a Szikás-hegység északi, kanadai részének természeti csodáinak megtekintése volt.

Péntek este repülővel elutaztunk Calgary-ba, Alberta legnagyobb városába. Késő éjjel értkeztünk meg, egyetlen vágyunk az volt, hogy gyorsan a szállásra érjünk, és aludjunk egy nagyot. A reptéren az autókölcsönző alkalmazottja megpróbált minket rábeszélni egy nagyobb autóra, ami ugyan teljesen megszokott dolog, de ezúttal kissé erélyesebben csinálta mint a korábbiak. Nem hagytuk magunkat, majd amikor megtaláltuk a parkolóban a kocsit, kissé elhűltünk, ugyanis a nekünk kijelölt rikító sárga Kia Ceed finoman szólva sem volt közepes méretű, amit foglaltunk. Ott álltunk a dilemmával, hogy most mi legyen, menjünk vissza reklamálni két nyűgös gyerekkel? Végül úgy döntöttünk, ha beférünk, akkor jó lesz. És végül bele is fértünk, úgyhogy kissé átverve érezve magunkat, de megérkeztünk éjfél körül a szállásra.

Ha bárki is olvassa még ezt a blogot, most meglepődhet, hogy hosszú kihagyás után újabb bejegyzéssel jelentkezünk. Be akarjuk fejezni!

A legutóbbi bejegyzés Berti kruppja volt, aztán elmentünk a Sziklás-hegység kanadai részébe Calgary környékére, és csudaszép helyeket, hegyeket láttunk, amik a blogra kívánkoznak. Nemkülönben a déli utazásunk, amikor Atlantától autóztunk Houstonig és a klasszik déli államok mindegyikében szereztünk némi benyomást a déli hangulatról az emberjogi mozgalomtól a New Orleans-i jazz-en és az ültetvények világán át egészen a Houston-i űrközpontig.

Szóval ez is ide kívánkozik, mert képeink is vannak csudajók. Aztán még tettünk kisebb kirándulásokat, melyek szintén említésre méltóak.

Szóval van még miről írnunk!

Szeptember közepére egy kisebb, 5 napos utat terveztünk a Kanada egyik provinciájába, Alberta-ba, ahol a Sziklás-hegység északi része található, ami páratlan természeti látványosság. Megvolt a repülőjegy, le volt foglalva a hotel és az autó, szóval készen álltunk rá, hogy péntek este munka után elutazzunk. Viszont szerda este Berti elkezdett kicsit köhögni. Nem volt semmi durva benne, máskor is volt már ilyen, adtunk neki egy kis nurofent, azt kész.

Csütörtök reggel úgy is tűnt, hogy minden megoldódott, este viszont megint köhögni kezdett, ráadásul egészen fura zörejekkel, és kissé zihálva vette a levegőt. Éjszaka többször felébredt, már-már azt fontolgattuk, hogy bevisszük a kórházba, de végül vissza tudtuk altatni, reggel mentünk csak orvoshoz. A gyerekorvosunk, Dr Bobrowitz ( akit mindenki csak Dr Bob-nak hív ) rögtön eloszlatott minden kételyt, hogy mi bizony aznap nem utazunk sehova, ez krupp, kórházba kell vinni. Kata be is ment vele a Greenwich-i kórházba, miközben Miki Pannit elvitte az oviba, majd csatlakozott Katához és Bertihez.

Már az első napon megfigyeltük, hogy valahogy Boston és környéke közlekedés szempontjából borzalom. A környező autópályák össze vissza keresztezik egymást, igencsak cikk-cakkosan lehet bejutni a városba, és lépten nyomon lehúzzák az embert mindenféle autópálya kapukkal. Konkrétan volt, amikor ki kellett fizetnünk egy adag pénzt azért, hogy úgy 700m autópályát használjunk, mielőtt rámentünk egy másikra, amiért újból fizetni kellett.

Bostonon belül sem jobb a helyzet, hétvégén is folyamatosan be volt dugulva minden, alig tudtunk haladni. De azért nagy nehezen bekűzdöttük magunkat, és folytattuk a városnézést. Boston óceánparti város, elsőként a kikötőben néztünk szét.

Szeptember első hétvégéjén ellátogattunk Boston-ba. Valahogy úgy alakult, hogy habár már több, mint két éve itt éltünk ekkor, mégsem néztük még meg Boston-t, pedig New York után ez a legközelebbi nagyváros hozzánk. Voltunk ugyan itt Miki távoli rokonát meglátogatni, de mivel ő elég idős, csak egy keveset sétáltunk vele a városban, szóval most sikerült először szétnéznünk itt úgy rendesen.

Szombat reggel indultunk, dél körül már Cambridge-ben is voltunk, ami közvetlenül Boston mellett található egyetemi város, itt van az MIT és a Harvard. Az előbbit már láttuk még sok évvel ezelőtt, amikor még Mikit három hétre kihívták ide, és Kata meglátogatta, úgyhogy most főleg az utóbbira koncentráltunk, így néz ki:

Harmadik napunkat Montreal-ban kezdtük azzal a tudattal, hogy 6 óra a hazaút, és persze aközben is csak meg kell állni párszor, szóval legkésőbb délután egykor el kell indulni haza, de a délelőttöt még eltölthetjük Montreal-ban.

Ez a délelőtt elég bio-ra sikeredett: Először az egykori olimpiai falu helyén kialakított fedett állatkert-szerűségbe, a Biodome-ba mentünk be, ahol csak viszonylag kevés állat van, de mindegyiknek igen nagy és komplex lakóhelyet alakítottak ki. A képen az egykori olimipai fáklya látható. Majd ezután a helyi Margitszigetre mentünk ki, ahol a fő attrakció a környzetvédelmet propagáló múzeumot körülvevő hatalmas gömb alakú fémváz, a Biosphère.