Október eleje felé Miki felvetette Katának, hogy a hétvégét New Hampshire-ben kéne tölteni, azon belül is a White Mountains nevű hegységben, hogy ott jókat kiránduljunk a sárguló levelű fák között. Kata viszont nem akart menni, mert úgy vélte, túl sokat utazgattunk mostanában, jól jönne végre egy hétvége, amikor nem utazunk el. Mit lehet tenni ebben a helyzetben? Hát mi azt tettük, hogy béreltünk egy autót Katának, és ketté osztódtunk: Miki Bertivel elment New Hampshire-be két napra, Kata pedig otthon maradt Pannival mindez alatt. Íme a hétvége történetének első része.

Péntek este indultunk el Bertivel kettesben. A terv az volt, hogy munka után nekiindulunk, és 10 óra körül már ott is vagyunk a New Hampshire-i szállodában. Azonban történt egy kis gond, ugyanis amikor az autó Massachusetts északi részénél jelezte, hogy lassan ideje lenne tankolni, beállítottam a GPS-t, hogy vigyen a legközelebbi benzinkúthoz, de mint kiderült a kút felújítás alatt volt.

Semmi gond, irány a következő, erről azonban úgy tűnt ránézésre, hogy úgy 10 éve bezárhatott. A harmadiknál nehezen volt megbecsülhető, de inkább 30-40 évet mondanék, totál benőtte már a növényzet is. A negyedik ha volt is valaha, én már nyomát sem találtam. Ekkorra eljutottam arra a következtetésre, hogy ezen a vidéken, ahol kis falvak vannak csupán valahogy nincs benzinkút, kár is próbálkozni, ezért a legközelebbi valamirevaló várost, a Vermont-i Brattleboro-t vettem célba. Szerencsére valahogy odaértem még mielőtt kifogyott a tank, és a városban a harmadik kút már nyitva is volt.

Szóval miután én már elképzeltem, hogy autómentőt kell hívni egy kihalt erdei útra Massachusetts egy elhagyatottabb részén, végülis megoldódott a dolog, és a kis kitérő után éjfél előtt nem sokkal meg is érkeztünk a hotelbe. Mint kiderült tévedésből dohányzó szobát foglaltam, és valami brutál szag fogadott a belépéskor, de ekkor ez már semmiségnek hatott a korábbi izgalmak után. Az út krónikájához tartozik még, hogy Berti éppen a kamionbarát korszakát élte, ezért minden elhaladó járműre ami kicsit is nagyobb, mint egy személygépkocsi rámondta, hogy kamion.

Másnap nekiálltunk kirándulgatni, ezeket láttuk:

Mint a képeken is látható ez a környék elsősorban vízesésekben/folyókban/tavakban, és kövekben erős. Berti számára ez a nap abból állt, hogy az autósülés és a hátamon lévő hordozó között váltogatta a helyét, és mivel mindkettőt nagyon szereti, úgyhogy igazán jól is érezte magát. Kivéve akkor, amikor elaludt a hátamon, én meg elestem az egyik folyó kövein ugrálás közepette. Szerencsére nem rá estem, de kicsit vizes is lett, és hát eléggé megijedt. Szerencsére azért úgy 10 perc sírás után megnyugodott.

A fotókon az is jól látszik, hogy elég ködös volt az idő, néha szemerkélt is valami eső, de ezek az amúgy nem túl vonzó dolgok valahogy ebben az őszies kontextusban még jól is jöttek, úgy megadták a megfelelő hangulatot a tájhoz!

Másnap ott folytattuk, ahol előző nap abbahagytuk, jöttek újra a víz + kő kombinációk, és új elemként megjelentek a szurdokok is. Az egyik helyen találtunk egy szűk barlangot, ahol állítólag aki ügyes, azért át tud jutni. Bertivel a hátamon ez végülis nem sikerült, nélküle tuti ment volna. Láttunk még egy hatalmas követ egy erdő közepén, amit állítólag még a legutóbbi jégkorszak hozott oda sok ezer mérfölddel északabbról.

Utunk végén meglátogattuk még a "Kastélyt a Felhőkben"-t, amit egy milliomos épített egy hegy csúcsára éppen 100 évvel ezelőtt. Mondjuk kastélynak talán kicsit túlzás nevezni, mindenesetre a kilátás tényleg nagyon pazar volt. Az aljában parkoltunk, és stílusos kisbuszokkal jutottunk fel a tetejére. Bertit itt is érte egy kisebb baleset, mivel ahogy ki akartam venni a hordozóból valahogy pont úgy fordult ki belőle, hogy beütötte magát a busz padjába. Újabb addag sírás következett, így sajnos nem is hallottam mindazt, amit az idegenvezető mondott, de ha jól sejtem valaki ide épített egy házat, mert jó volt a kilátás, ma meg már afféle múzeumként szolgál.

Késő éjjel értünk haza Greenwich-be, Berti persze nagyrész végigaludta a hazaautózást. Kata később kissé megbánta, hogy nem jött velünk, bár az ő hétvégéjük Pannival szintén jól telt, de erről majd ő fog írni a következő bejegyzésben!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.