Már az első napon megfigyeltük, hogy valahogy Boston és környéke közlekedés szempontjából borzalom. A környező autópályák össze vissza keresztezik egymást, igencsak cikk-cakkosan lehet bejutni a városba, és lépten nyomon lehúzzák az embert mindenféle autópálya kapukkal. Konkrétan volt, amikor ki kellett fizetnünk egy adag pénzt azért, hogy úgy 700m autópályát használjunk, mielőtt rámentünk egy másikra, amiért újból fizetni kellett.

Bostonon belül sem jobb a helyzet, hétvégén is folyamatosan be volt dugulva minden, alig tudtunk haladni. De azért nagy nehezen bekűzdöttük magunkat, és folytattuk a városnézést. Boston óceánparti város, elsőként a kikötőben néztünk szét.

Ezután rátértünk a szomszédos belvárosra, ahol a felhőkarcolók találhatóak nagyrészt, illetve köztük bújik meg a régi városháza, ami történelmi okokból nem lett ledózerolva, ma már az alja metrómegálló, a teteje múzeum. Errefelé található még a város régi piaca, eléggé felújítva mondjuk.

A városnézést a North End-en, vagyis Boston északi részén folytattuk. Ez itt az óváros, már a 17. század óta lakott rész, és igazán hangulatos hely: kedves kis szűk utcák, jópofa kis terek, és szinte semmi forgalom. Az egyik templom kertjében találtunk egy emlékművet az Irakban és Afganisztánban elesett katonáknak, állítólag pont annyi dögcédula lóg itt ahány katonát vesztett el Amerika ezen háborúkban.

Ezután visszatértünk Boston belvárosába még egy kicsit, vagyis annak egy másik részére. Érdekesség, hogy meghagytak több nagyon régi temetőt is érintetlenül, ahol több száz éve halott átlagemberek nyugszanak. Ezek ma már kábé parkként szolgálnak, az emberek kiülnek ide ebédelni, vagy csak sétálni egyet. A sírkövek nagyrészéről már le is kopott a felirat.

Itt található továbbá Massachusetts állam parlamentje, ami a megszokott hófehértől eltérően téglaborítású, a kupolája meg arany valamiért, biztos hogy szépen megcsillanjon rajta a napfény. További különlegessége, hogy totál beépített területen áll, jellemzően az állami parlamentek saját kis parkjukban állnak, ahol legalább száz méteren belül nincs más épület. Igaz, van vele szemben egy nagyobb park, de azt is úttest választja el tőle.

Mivel Kata feltétlenül el akart menni a Boston-i Szépművészeti Múzeumba, ezért ezen a ponton elindultunk vissza a kocsihoz. Útközben átsétáltunk egy igen hangulatos környéken, ahol minden ház hullámos volt, majd a helyi színháznegyeden is. Amikor itt jártunk, pont akkor reklámozta egy repülő az égre írt betűkkel a közeli indián kaszinót.

Végezetül megnéztük tehát a Boston Museum of Fine Arts-ot, ahol rengeteg minden érdekes van, sajnos a gyerekeket viszont mindez nem nagyon köti le. Azért valahogy elboldogultunk velük, de nagyon megállni nem lehetett. Ez volt amúgy egyben a dupla babakocsis korszak vége, mivel Panni már nem volt hajlandó beleülni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.