A város, ahol egy már nem annyira kezdő informatikus és családja a szegénynegyedben lakik, ez Greenwich, CT illusztrálva a mi esetünkkel.

Amikor kimentünk Amerikába egyáltalán nem volt biztos, hogy abban a városban is akarunk lakni, amiben Miki cégének központja van. Felmerült még Stamford is, ami egy nagyobbacska város Greenwich mellett. Aztán amikor a konkrét lakásokat nézegettük, akkor annyival barátságosabbnak tűnt Greenwich, hogy eldöntöttük, ide telepszünk le. Végül két és fél évig az otthonunk Miki munkahelyétől kb. 45-50 percre volt gyalogosan, eme nagyon fancy, avagy gazdag városban.

Greenwich Connecticut állam New York felőli szélén van, ami miatt igencsak népszerű azon cégek között, amelyeknek mindegy hol van a központja. Így ugyanis az alacsony Connecticut-i adókat kell fizetni, viszont egy nagyvároshoz közel van. A város a Long Island-i öböl partján fekszik. 

Greenwich nagyon tehetős város, ami annak köszönhető elsősorban, hogy lakosai is többnyire gazdagok, sőt nagyon gazdagok. Ez amíg az ember csak a főút mellett autózik, addig csak mérsékelten szembetűnő, aztán néhány mellékútra letérve egyértelművé válik. A birtokok illetve a hatalmas nagyon rendezett kertek rajtuk a kívülről is igényesnek tűnő sok hálószobás villák egymást követik. És ezek csak azok voltak, amik látni engedték magukat, ott voltak még azok a birtokok, amikről mi is csak az internetről értesültünk ( mint például ez ), mert a szárazföldről igen magas kőkerítés és őrrel megerősített kapu választotta el.

Szóval, Greenwich zsongott a nagyon tehetős amerikaiktól, hogy számszerűsítsük: a Forbes 400-as listáján 8 Greenwich-i van, tehát minden 50-ik. Ezzel szemben Greenwich-ben kicsivel többen, mint 60 ezren laknak, tehát úgy minden 5.000-ik amerikai lakik. Ebből már kiszámolható, hogy Greenwich-ben 100-szor akkora eséllyel dollármilliárdos valaki, mint Amerikában általában.

És ennek azért voltak előnyei ránk nézve is, még ha kicsit irigykedve néztük is őket, hiszen csupán csak a városban tutira több Tesla szaladgált az utakon, mint egész Magyarországon. Tehát az előnyök: tehetős önkormányzat, hiszen az építményadó (ingatlanadó) és a járműadó az önkormányzat bevételét jelentette. Ez persze önmagában nem lenne elég, de a demokratikus helyi választásnak, és működtetésnek köszönhetően nagyon korrekt volt a a helyi ügyek intézése is. Ha kicsit tovább maradunk, akkor akár az egyik szuper jól felszerelt általános iskolába is járhatott volna Panni, de ennek hiányában élveztük a gondosan ápolt parkokat, a rendben tartott játszótereket, a tengerpartot, a legszuperebb szolgáltató könyvtárat, amivel eddig találkoztunk, illetve a jó közbiztonságot, a mindig készenlétben álló tűzoltóságot, hogy az alapvető szolgáltatásokat említsem. Mert persze a minimál "állam" koncepció mentén működött az egész.

Az egyik első ilyen rácsodálkozásunk az volt, amikor realizáltuk, hogy nem a városi szemétszállító vállalkozás viszi el a szemetünket, hanem az egyébként pont a szomszédban lakó szemetes vállalkozó. Ő egyébként télen kiegészíti a szolgáltatását azzal, hogy a kocsibejáróról elhordja a havat. A hókotrást a főutak mentén a város is intézte, de a mellékutaknál már mindenkinek a saját felelőssége volt megszervezni és megfizetni az utak járhatóságát.

A város rendezettségén túl a legnagyobb "flash", amit közszolgáltatás terén nyújtottak, és mi is igénybe vettük, az a könyvtár volt. A Greenwich-i könyvtár amellett, hogy mindig a legfrissebb kínálattal rendelkezett például útikönyvekből, ezzel nagy mértékben támogatta utazásaink megtervezését, igen gazdag állománnyal rendelkezett szinte minden területen, és a programok szervezésében is nagyon aktív volt. A baba-mama foglalkozások lelkes látogatja volt Kata kezdetben Pannival, aztán Bertivel is, és ennek köszönhetően elsősorban nagyon sok angol mondókát ill. gyerekdalt tanult meg kint létünk alatt :). Ja, és a pláne, hogy helyi lakosként ingyenesen állt rendelkezésünkre mindez! És akkor a könyvtár digitális állományáról még nem is beszéltünk.

Szóval, Greenwich város önkormányzata kb. 400 millió dolláros költségvetésből gazdálkodik/gazdálkodott, és a honlapján minimális kereséssel visszamenőleg is elérhetőek az elszámolások, valamint már az előzetes tervek is elég korrekt módon.

A város a rendezettsége mellett azért elég unalmas is volt a maga módján, kocsmát az egész településen nem lehetett találni, itt csak drága bárokba mehettek italozni a népek. Ennek megfelelően a helyi újság bűnüldözési rovatában kocsmai verekedésről sose lehetett olvasni, de azért ittas vezetés itt-ott előfordult. Két éves ott tartózkodásunk alatt egyszer volt komolyabb bűncselekmény, amikor az egyik helyi bankfiókot akarták kirámolni, de ott is hamar elkapták a tetteseket. A városi rendőrség valószínűleg áldhatta, hogy a városi úthálózatnak köszönhetően nagyon jól lehetett korlátozni az átmenő forgalmat, így esténként ha megálltak a városon keresztülmenő főút mellett szinte minden jelentős mozgásról tudhattak. Betörésekről nem nagyon lehetett hallani, hiszen gyalogosan ez a helyi viszonyokat ismerve elképzelhetetlen lett volna, autóval meg már sokkal rosszabbak voltak a betörők esélyei is, arról nem beszélve, hogy a rendőrség mellett sok őrző-védő szolgálatot is igénybe vettek a helyiek. Sokat elmond az is, hogy a mai napig egy 1975-ös megoldatlan gyilkossági ügy tartja lázban a helyieket, mivel azóta nem is volt újabb.

Greenwich idén ünnepli a 375. születésnapját, ami igazán szép kor! A mai város sok kis faluból állt össze, amelyek máig a városrészek nevét adják. Szintén ennek köszönhető, hogy négy vasútállomása is van, míg például a szomszédos Stamford-nak csak 1, pedig kétszer annyian lakják. Olykor-olykor elmentünk egy-egy városrészt felfedezni, így jártuk be Old Greenwich-et, Riverside-ot, Belle Haven-t, és mindennél alaposabban a mi városrészünket, Cos Cob-ot.

Greenwich elég élesen kettéválik a várost átszelő Putnam Avenue nevű főútja mentén, ugyanis az öbölpark felé eső oldala viszonylag sűrűn lakott, városias, míg attól kifelé a területének kb 3/4-edét elfogalaló erdős rész található, ami a főúttól távolodva rohamosan ritkul. A belső rész is igazán kisvárosias, mindössze két utcában van zárt házsor.

A közelünkben volt található a Montgomery Pineatum nevű park, ahova sokszor mentünk sétálni. Erdős, dimbes-dombos, kis tavas park ez, amely mint majdnem minden errefelé, ősszel volt a legszebb. Sokat sétáltunk benne, Kata Bertivel kettesben járt ide napközben, Miki esténként futni, és sokszor hétvégénként egész családilag is jöttünk ide.

Végül, de nem utolsó sorban ott van a Greenwich Point Park, egy jókora félsziget az öbölben. Ezt egészen 1998-ig csak a helyiek látogathatták, akkor azonban egy hosszas per végén kénytelenek voltak megadni a lehetőséget a látogatására a többieknek is. Mondjuk még most is az a helyzet, hogy a helyiek jelképes összegért válthatnak éves bérletet, míg a városon kívülieknek egy alkalom is jó drága, de legalább lehet. Mi rendszeresen jártunk ide, nyaranta fürödtünk a tengerben, a többi évszakban meg csak úgy sétálni, vagy éppen grillezni a számos beépített grillsütő egyikén.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.