Utunk utolsó három napját kényelmesebbre vettük, eleve már azzal is, hogy egy helyen laktunk végig. Ezt már előre így terveztük el, sejtettük, hogy ekkorra már fáradtak leszünk a sok nézelődéstől, és ez a tippünk tökéletesen be is jött. Elvileg az volt a terv, hogy rögtön az első itt töltött napunkon mást se csinálunk, csak kis sétálgatás mellett döglünk a tengerparton. Reggel csak 9 körül keltünk fel, lementünk reggelizni, majd elkezdtünk kényelmesen nekiállni a készülődésnek. Ekkor Berti minden előjel nélkül hányt egyet ( megnyugtatunk mindenkit, semmi baja nem volt, de mi akkor és ott ezt még nem tudtuk ).

Rövid tanakodás következett, hogy most akkor hogyan tovább? Még a magyarországi gyermekorvosunk mondta anno Panni kapcsán, hogy "egy hányás nem hányás", no de hát ezt otthoni körülmények között értette. Mi viszont Mexikóban voltunk, ahol ugye ki tudja milyen egzotikus betegségeket szedett össze kis csemeténk. Tanakodtunk, majd arra jutottunk hogy legalább egy óráig még megfigyelés alatt tartjuk a szálláson. Ezen idő alatt semmi jelét nem mutatta a rosszullétnek, viszont ekkorra már dél körül jártunk, és hát elég meleg nap is volt, meg ugye ott vannak az UV sugarak is, stb-stb. Az elmúlt 6 nappal a lábunkban nem volt nehéz meggyőzni magunkat, hogy bőven elég, ha csak délután 3 körül indulunk el.

Így is tettünk, és ez nagyon jó döntésnek bizonyult, megújult erővel vágtunk neki a városnak és a tengerpartnak. Először is bedobtunk egy kis ebédet egy pékségszerűségben. Az árus nem beszélt angolul, Miki minden spanyol tudását bevetve vért izzadva sikerült megbeszélni, hogy kb. mit is szeretnénk, de az árus még valamit tisztázni akart, amit sehogy sem értettünk meg. Ekkor a mellettünk eszegető helyi tökéletes angolsággal elmondta, hogy csak arra kíváncsi az árus, hogy itt esszük-e meg? A kaja jó volt, ráadásul megállapítottuk, hogy itt található a világ legkeskenyebb WC ajtója:

Miután jóllaktunk lementünk a partra, és utunk folyamán először nekiálltunk strandolni. A késői időpont ellenére még mindig igen csak meleg volt, de legalább a nap nem sütött olyan erősen. Bertit még kicsinek találtuk a dologhoz, de Panni Mikivel bement a tengerbe is, ahol azonban elég szorosan kapaszkodott végig, kissé megszeppenve. Viszont amint kijöttünk onnan, rögtön vissza akart menni.

Este még kicsit sétáltunk a városban, megtekintettük többek között a főtéren tornyosuló úgy 20m magas téliesített műkarácsonyfát, mindezt persze továbbra is úgy 25 fok körüli hőmérséklet közepette.

Másnap reggel elmentünk Cancún-ba, ahol először is a már előre lefoglalt tengeralattjárós utazásunkkal kezdtünk! A helyszínre érve először is kijelentették, hogy nem is hallottak a foglalásunkról, de ezt mi ekkorra már kezdtük megszokni. Némi telefonálgatás után azt mondták OK, de még tartozunk 8$-al. Nem akadékoskodtunk, ez egy ilyen ország.

A túra két órán át tartott, ennek folyamán kivittek hajóval pár kilométerre a parttól, ott átszálltunk egy sárga! tengeralattjáróba, aminek az oldalfalai nagyrészt hatalmas üvegablakokból álltak, és már mehettünk is megtekinteni a tengerfenék flóráját és faunáját. Azért csak egy képet mellékelünk erről, mert nem igazán lehetett jó képeket csinálni a visszafogott fényviszonyok közepette. Élőben viszont elég nagy szám volt.

Azért választottuk ezt a túrát, mert ez volt a legrövidebb időtartamú a hasonló szolgáltatások közül, és úgy voltunk vele, ez is bőven elég a gyerekeknek. Sajnos mint kiderült kicsit sok is volt, kb. a tengeralattjárózás felénél Pannira tört rá a hányinger, és mivel ekkor rá volt kötve Mikire, sikerült hányással beteríteni mindkettőjüket. Amint vége lett a túrának rögtön a mosdó felé vettük az irányt, ahol Pannit gyorsan átcseréltük a váltás ruhájába, hiszen ilyennel mindig készülünk tapasztalt szülők lévén. Node Mikinek nem volt váltás ruhája, úgyhogy kénytelen volt venni egy új pólót, de szerencsére talált magának egy pont jót útközben.

Szóval megebédeltünk, és sétáltunk egy adagot Cancún turista részlegén, ami lényegében egy hatalmas sugárút, amin végig hatalmas hotelek vannak egymás mellett, néhol egy pláza vagy étterem által megszakítva. Érdekes volt, ezt is láttuk, de ez nagyon nem a mi világunk, el nem tudnánk képzelni magunkat egy hétig egy ilyen helyen.

A Cancún-i kalandok után visszatértünk a szállásunkra, ahonnan még egy kis esti sétára elmentünk a nyaralás lezárásaként. Másnap reggel ugyanis már nem nagyon volt másra idő, mint összekapni magunkat, és a reptérre hajtani, leadni az autót, és hazatérni az induláskor még csak szimplán hidegnek, érkezéskor viszont már inkább kellemesen hűsnek ható New York-ba.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.