Szeptemberben elhatároztuk, hogy elmegyünk szétnézni Kanada közelebbi részein. Egy nagy körutat tettünk meg: először Észak-Kelet felé Massachusetts-en és Maine-en keresztül átmentünk Kanadába, ahol ellátogattunk Nova Scotia-ba és Prince Edward Island-re, majd Nyugatnak fordultunk és meg sem álltunk Quebec-ig, ahonnan Dél felé Vermont-on és Massachusetts-en keresztül értünk haza. Hatodik rész.

Az Edmundston-i ébredés után gyorsan kocsiba pattantunk, otthagytuk giccses szállásunkat, és meg sem álltunk Quebec provincia fővárosáig, Quebec City-ig. Eredeti terv szerint másfél napot töltöttünk volna itt, majd továbbmentünk volna Montreálba, de mivel ott nagy esőket jelzett a meteorológia, végül csaknem három napot maradtunk itt. Az időjáráson kívül, az is itt tartott minket, hogy ez volt az egész utunk folyamán a legszebb város, amit láttunk, de egész életünkben is tuti top 10-es.

A város önmagában csak az utcákat járva is megér egy, vagy inkább két napot. Csodás fekvése van, hozza az amerikai kontinensen ritkán tapasztalható európaiságot, sőt franciaságot, ami azért a szemünkben plusz volt, és csak szuperlatívuszokban tudunk róla beszélni.

Miután elfoglaltuk a szállást, bementünk a belvárosba, ahol valami elképesztő dugó fogadott minket. Gyorsan le is parkoltuk a kocsit, és a parkolójegy vásárlásnál örömmel vettük észre, hogy Quebec-ben egy órával korábban van, vagyis visszakaptuk azt az órát, amit akkor vesztettünk el, amikor beléptünk Kanada a keletibb provinciáiba. Egy késői ebéd után neki is vágtunk egy nagy sétának.

Másnap reggel elmentünk egy kis kirándulásra, de erről majd egy külön bejegyzésben. Kora délután értünk vissza Quebec City-be, és a város főútja mentén parkoltunk le. Elég szeles volt az idő, úgyhogy csak egy kicsit sétáltunk a Szent Lőrinc folyó partján lévő hatalmas parkban, ami nagyjából olyan, mint Budapesten a Margitsziget. Utána elindultunk befelé a Grande Allée nevű főúton első úticélunk, a Quebec-i parlament felé. Ezen az úton igen patinás épületek vannak, még a McDonalds is megadja a módját!

A provincia parlamentjében még éppen elcsíptük az aznapi utolsó körbevezetést, viszont az pont franciául volt. Gondoltuk nem baj, és már éppen össze is szedegettük egykori tanulmányaink emlékeit, amikor a csoportban egy, az amerikaikról alkotott sztereotípiákat tökéletesen igazoló kaliforniai házaspár kijelentette, hogy ők nem tudnak franciául, szóval mondjon már el mindent angolul is az idegenvezető. A francia sztereotípiákat tökéletesen igazoló idegenvezető így is tett, úgyhogy mindent értettünk, és még egész jól tudtuk gyakorolni a franciát is. Megtudtuk, hogy a provincia parlamentjében az alsó ház a kék teremben ülésezik, a felső ház pedig a pirosban, amúgy elég hasonlóak. A színkód biztos azért van, hogy nehogy eltévedjenek a honatyák és a honanyák. Ugyan viszonylag halvány már a látogatás emléke, de az mindkettőnket megragadott, hogy milyen erős a Quebec-i nők szerepvállalása a politikában.

Ezután ismét átléptünk a városfalon, és újabb sétára indultunk estébe nyúlóan először az óvárosban, majd a város másik nagy főútja, a Boulevard René-Lévesque mentén visszasétáltunk a kocsihoz.

Harmadik nap reggel elhagytuk a szállásunkat, de még bementünk egy kicsit nézelődni a város egyik legszebb részére. A kis sikátoros negyedből felsiklóztunk a Terasse Dufferin nevű sétányra, ahonnan csodálatos kilátás nyílik egyik irányba a Szent Lőrinc folyóra, és a fél városra, másik oldalát pedig a monumentális, kastélyból átalakított Chateau Frontenac nevű szálloda dominálja. Innen sétáltunk le szép kényelmesen jókora kerülőkkel vissza a folyópartra, ahol parkoltunk. Útközben összefutottunk két őrültnek látszó helyivel, akik talán valami horrorfesztivál kapcsán lehettek itt, mindenesetre a kamera láttán rögtön pózolni kezdtek.

Délután aztán elindultunk vissza Berti szülőföldjére, és úgy fél öt körül át is léptük a határt. A határőr kicsit meglepődött, valószínűleg nem sok magyar útlevelet lát az aprócska Vermont-i faluban lévő határátkelőnél, de miután látta a vízumunkat csak annyit mondott, hogy nemsokára úgyis állampolgárok leszünk, menjünk csak. Inkább nem fejtettük ki neki a terveinket a hazatérésről.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.