A Yellowstone Nemzeti Park tőszomszédságában található a Grand Teton Nemzeti Park. Annak idején amikor a Yellowstone már létezett, erre járt John D. Rockefeller, és annyira megtetszett neki ez a környék, hogy felvásárolta a környező telkeket, és létrehozott itt is egy nemzeti parkot. A kettő amúgy annyira egybe van nőve, hogy még a belépőjegy is közös. Második napunk reggelén itt kezdtünk, és megintcsak a havas-jeges mikroklímával találkoztunk szikrázó napsütés közepette, szóval fázni azért nem fáztunk. A parkban továbbá hegyek között fekvő csodálatosan tiszta vízű tavak vannak.

Kora délután érkeztünk meg a Yellowstone Nemzeti Parkba, és akárcsak aznap reggel ( lásd előző bejegyzés ) újfent egy hűvösebb mikroklímájú helyen találtuk magunkat, ahol még mindig javában tél volt. Hó, jég és csupasz fák uralták a terepet, de mindemellett már az első gőzölgő vizű, bugyogó, büdös tavacskát is megtaláltuk itt. A Yellowstone egyik jellegzetessége ugyanis, hogy mindenfelé melegvizes források találhatóak benne mindenféle elemekkel, amelyek különböző színekben pompáznak, és sokszor nagyon büdösek.

Harmadik reggelünkön Dél-Dakotában összepakoltunk, és elindultunk a Yellowstone felé. A távolság úgy 470 mérföld, amit hét és fél óra alatt lehet megtenni autóval. Mi minderre egy bő napot szántunk, másnap koradélután érkeztünk meg a híres nemzeti parkba, közben itt-ott megnézve ezt-azt.

Először is magában Rapid City-ben néztünk kicsit jobban körül. A város fő látványossága a rengeteg szobor, többek között az összes már leköszönt amerikai elnöknek van itt életnagyságú szobra az utcán, talapzat nélkül, szóval oda lehet melléjük állni. De sok egyéb szobor is van, pl színes bölények. És még egy óriás dínószobros park is van a hegytetőn, ahonnan jól rá is lehet látni a városra.

Amikor úticélt kerestünk egy Amerika középső részére történű utazáshoz, akkor azért merült fel először Dél-Dakota, mert hát ott található a négy elnök sziklából kifaragott portréja, a Mount Rushmore. Na azért csak emiatt nem jöttünk volna el ide, de amikor elkezdtünk nézelődni rögtön láttuk, hogy sokkal több is van annál itt, mint a négytagú rock banda.

Első itteni reggelünkön autóba pattantunk, és elindultunk a Badlands Nemzeti Park felé. Az odafelé úton szemügyre vettük az itteni tájat, ami errefelé jellemzően füves dimbes-dombos préri, alig-alig egy-egy fa, és néhol pár bokor található rajta elvétve. Növénytermesztésre látszólag alkalmatlan a talaj, csak a fűféléknek megfelelő, a legtöbb területet legeltetésre használják.

Második Chicago-i napunkat a belváros északi részének illetve a Chicago folyó parti sétányainak és hídjainak felfedezésével töltöttük. Reggel meglepődve szembesültünk azzal, hogy ebben a városban vasárnap is fizetni kell a parkolásért, ráadásul nem is keveset, és még így is alig lehet találni parkolóhelyet, vagy ha mégis, ott csak 2 órára lehetne hagyni a verdát. Az nem derült ki, hogy mitől van ez a nagy parkolási igény, mindenesetre úgy fél óra keresés után telefonos segítséghez fordultunk, és a mobilunkkal találtunk egy parkolóudvart, jöhetett hát a nézelődés.

A város ezen része legalább olyan érdekes, mint a túloldal, de kicsit kevésbé sűrű a beépítettség, nagyobb terek vannak errefelé, és szélesebb utak. A folyó mindkét partján sétányok, parkok és terek sora van, ami tökéletes helyszín egy kellemes vasárnapi sétához. Itt található a két kukoricacsőre emlékeztető Marina City nevű luxus apartmanház, illetve az Aqua nevű hullámzó falú felhőkarcoló. Node nem is szaporítjuk tovább a szót, erről a napról nagy sztorik nincsenek, jöjjenek a képek inkább!

Májusban újabb nagy útra indultunk. Két napot Chicago-ban voltunk, majd 8 napon át Dél-Dakota, Wyoming, és Idaho szépségeit csodáltuk meg. Erre az útra Miki szülei is csatlakoztak hozzánk, akik egy nagyobb nyaralásra érkeztek Amerikába, és ennek első 9 napját velünk töltötték.

A már-már szokásosnak mondható módon péntek este kimentünk a reptérre, és egy rövid repülés és gyors bérelt autó átvevés után gyorsan az Indiana állambeli szállásunkra húztunk. Fürdetés, altatás amilyen gyorsan csak lehet, mert másnap már a városnézés jön ugyebár.

Miki szüleivel délre beszéltük meg a találkozót, előtte még megnéztük a Chicago-i Egyetem kampuszát. meg egy kis parkot, ahol érdekes szobrok vannak.

Május elején nekiláttunk hogy folytassuk New York bejárását, útitársunk ezúttal Miki barátja, Balázs volt. A cél az egymás mellett fekvő Alphabet City és East Village volt. Az előbbi onnan kapta a nevét, hogy Manhattannek van egy kis bütyke oldalra, ahol a tökéletesen merőleges útrendszer kiépítése érdekében szükség volt még négy sugárútra. Lehett volna ezeket 0, -1, -2, és -3-as sugárútnak is nevezni, de inkább az A, B, C, D nevet kapták, innen tehát a városrész neve. Alapvetően ez egy csendes lakóövezet, hol jobb hol rosszabb utcákkal. Sokkal többet nem is írnánk erről, inkább jöjjenek a képek.

Április végén meglátogatott minket Miki húga, Zsuzsi a férjével Imivel, továbbá Ati és Misi nevű gyerekeikkel együtt. Na persze akkor még nem tudtuk, hogy Misinek Misi lesz a neve, meg hogy fiú lesz, mivel ő még embrionális állapotban járt nálunk, így például útlevél sem kellett neki. Ati viszont abszolút kisgyerek valójában volt itt, és hamar össze is barátkozott Bertivel. Panni számára persze Ati ugyanúgy kis dedós, mint Berti, de azért ő is megnézte magának.

A vasárnap reggelt hiánypótlással kezdtük. Tavaly amikor Washingtonban jártunk elmentünk az Air and Space múzeumba, aminek egyik részlege egy használaton kívüli repülőtéren található. Akkor nem tudtunk felmenni a toronyba, mert mire észbe kaptunk már bezárt, és ezt nagyon bántuk. Idén elmentünk hát, de csalódnunk kellett, ugyanis a toronyból eltávolították a légi irányítás eszközeit, csupán azokat ábrázoló fotókból volt kiállítás, ami meg azért mégsem ugyanaz. Azért kívülről továbbra is jól néz ki.

Utunk második napján Richmondban ébredtünk. A nap fő látnivalója a Shenandoah nemzeti park volt, de mielőtt továbbálltunk volna még helyben is nézelődtünk egy kicsit. Előző nap kimaradt a város egyik igen patinás főútja, ami minket leginkább az Andrássy útra emlékeztetett. Megtekintettük továbbá a város egyik parkját, és az ott álló, harangjátékáról híres tornyát, ami egyben I. Világháborús emlékmű. Sajnos a harangjátékot nem hallhattuk, de a torony így is pöpec. Ráadásul található mellette egy földbe sűllyesztett színház, ahol a nézőtér fűvel van borítva, nagyon jó hangulata lehet itt egy előadásnak nyáron. A park után még ellátogattunk a város azon részébe, ahol graffitizni szokás, elég komoly egész épületeket befedő műalkotások vannak errefelé.