Utunk első napján San Diego-ban ébredtünk. Elég korán keltünk, és már 9 előtt annál a szállodánál voltunk, ahol a Van, aki forrón szereti című filmet forgatták, ami Miki egyik nagy kedvence. A film egyébként Floridában játszódik, de mégis itt Kaliforniában forgatták a Hotel del Coronado-ban. Először arra gondoltunk, hogy a hotel parkolójában állunk meg, de kiderült, hogy két óra parkolás valamivel többe kerül itt, mint az előző esti szállásunk, úgyhogy inkább pár utcával odébb mentünk, és visszasétáltunk ide. A viktoriánus stílusban épült hotel nagyon puccos, a vendégsereg ennek megfelelően nagyon sznob, de a tengerpart azért tényleg gyönyörű itt, meg kell hagyni!

Következő megállónk a Balboa Parkban volt, ahol a reggeli kellemes melegben sétálgattunk úgy másfél órát. Ezen a helyen kül- és beltéri programokat is bőven találtunk volna, mert itt csoportosulnak a város múzeumai, de megelégedtünk a kellemes sétával az épületek között csak a pálmaházba mentünk be. Panninak is jól indult a nap, hiszen jól mászható sárkányra is leltünk és még kacsákat is kergethetett.

Ezután bekukkantottunk a turistáknak kialakított Old Town-ba, ami kellemes hely, bár kicsit mű, és talán leginkább naplemente után van tele élettel. Odafelé menet az egyik ház kertjében viszont láttunk elefántokat hűsölni a pálmák között.

San Diego-ban sem hagytuk ki, hogy megtapasztaljuk az egyetemi, főiskolai campusok hangulatát. Internetes keresésünk alapján a Univerity of San Diego-t választottuk. Az egész egyetem egy kisebb hegy tetején található, ahol a spanyol reneszánsz stílusú épületek között hatalmas pálmafákal teli parkok találhatóak, ahol minden bizonnyal nyüzsög az élet, amikor éppen nincs hétvége.

Innen az utunk egy kilátóhoz és egyben emlékműhöz vezetett, ahonnan pompás panoráma tárult elénk a tengerpartra ahova közvetlen utána le is mentünk. Egészen pontosan a La Jolla nevű részre, ami valami elképesztően gyönyörű! Sajnálatos módon azonban ezt mások is így vélték, ennek eredményeként lehetetlen volt az elég tágan vett környéken bárhol parkolóhelyet találni. Végül azt a megoldást választottuk, hogy négy indexet kicsapva megálltunk ott, ahol parkolni tilos, majd felváltva úgy 20-20 percben körbenéztünk ( gyerekek végig aludtak ). Pompás hely, napfény, pálmák, óceánpart, kis öblökkel sziklákkal és sok-sok fókával, akik ugatásukkal, mozgásukkal, vagy éppen heverészésükkel is mosolyt csalnak az ember arcára. Ha még egyszer eljutunk ide az életben, akkor kijövünk reggel korán, leparkolunk, és egész nap sétálgatunk a tengerparton, és nézegetjük a fókákat!

Ezután a város egyik nevezetességét, egy impozáns mormon templomot tekintettünk meg. Az épület négyzet alakú, és a két tornya a két átellenes sarkában található, kívülről makulátlan hófehér ( vajon minden nap lemossák? ), csak a csúcsán található egy-egy arany szobor. Hogy belülről milyen lehet azt nem tudtuk meg, mivel a bejárat mellett két apácának kinéző hölgy állt, akikről talán jogosan, talán csak alaptalan előítéleteink miatt úgy véltük, hogy ha belépnénk akkor letámadnának minket térítési célzattal. Mi pedig már csak azért sem akarnánk az egyház tagjai lenni, mert a templomból kijövő családoknál megfigyeltük, hogy minden férfi és kisfiú 0-99 éves korig öltönyben van, és minden nő és kislány kisestélyiben. Ráadásul mindenki retina rettentő pink kiegészítőket hordott!! Aki ismer minket az tudhatja, hogy ez nem a mi világunk.

Majd egyre inkább korgott a gyomrunk, így a kis nasik után egy kora délutáni, csendesebb ebéd reményében a San Diego-i Hard Rock Café felé vettük az irányt. Ez szerencsére pont a következő úticélunk, a Gázlámpás Negyednek (Gaslamp Quarter) nevezett környéken található, ami San Diego történeti szíve ( nem mi találtuk ki, az útikönyv nevezte így ), és elég kellemes egy környék.

Ekkorra már jócskán eltelt velünk a nap, úgyhogy ideje volt kimenni a tengerparta, hogy lássuk az óceánba lenyugvó napot. Mindezt a pont erről elnevezett Sunset Cliff, vagyis Naplemente Szikla nevezetű partszakaszon néztük meg, ami elég népszerű hely, úgyhogy jó pár száz ember társaságában töltöttük el ezt a húsz percet. Bár nincs összehasonlítási alapunk, tény ami tény innen nagyon jól nézett ki.

Miután lement a nap elindultunk Los Angeles felé, és meglátogattuk Miki egyik barátját és volt kollegáját, akik nemrég még Connecticut-ban laktak, és akikkel családilag összebarátkoztunk ezen idő alatt, de nemrég pont errefelé költöztek. Végülis majdnem két és fél órát voltunk náluk, dehát gyorsan repül az idő, ha az ember jól érzi magát! Végül este hullafáradtan éjfél előtt nem sokkal érkeztünk meg a következő napi szállásunkra, ahol újabb rekordokat döntögetve zavartuk le a becsekkolás, fürdés, altatás, majd alvás procedúrát.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.