Szeptemberben elhatároztuk, hogy elmegyünk szétnézni Kanada közelebbi részein. Egy nagy körutat tettünk meg: először Észak-Kelet felé Massachusetts-en és Maine-en keresztül átmentünk Kanadába, ahol ellátogattunk Nova Scotia-ba és Prince Edward Island-re, majd Nyugatnak fordultunk és meg sem álltunk Quebec-ig, ahonnan Dél felé Vermont-on és Massachusetts-en keresztül értünk haza. Ötödik rész.

Utunk felénél jártunk kb. amikor nekivágtunk Kanada legkisebb provinciájának a felderítésének. Mivel Kata igen nagy rajongója volt korábban Anne Shirley-nek, ezért nem volt kérdés, hogy ellátogatunk Edvárd Herceg Szigetére, és megnézzük, hogy milyen is a Zöld Orom. Azt tudtuk, hogy Avonlea igazából nem létezett, ami a Váratlan utazás c. sorozat helyszíne volt, ellenben Charlottetown-t meg akartuk nézni, illetve úgy általában a szigetet. A fenti filmek alapján kellemes múlt században ragadt hangulatot képzeltünk a szigetre, ahol az óceán partján hatalmasra nőtt füvek között lehet szaladgálni a homokdűnék között és egyáltalán olyan nagyon idilli az egész. Na, ilyen azért nincsen, a sziget nagyon is mai, sőt itt-ott kicsit lepukkant, de nem nagyon, ellenben a Lucy Maud Montgomery életművének szentelt felhajtás, az nem semmi.

Reggel a nem túl nagy Charlottetown-ban ébredtünk amiről megállapítottuk, hogy nem is túlságosan érdekes. Történelmi jelentősége, hogy itt alapították Kanadát. Sajnos azonban a parlament, ahol mindez történt, éppen totál felújítás alatt állott, úgyhogy nem tudtuk megcsodálni az alapítás szent helyének szépségét.

Hamar tovább is álltunk Cavendish-be hogy a híres írónő hagyatékát élvezhessük inkább, és ott aztán volt is minden: nemzeti park, ahol  rekonstruálták Marilláék farmját, meg egyáltalán itt van az elátkozott erdő, de van igazi L. M. Montgomery szülőház, ami igazából nincs is, csak a helye mint kiderült, meg másik ház, ahol élt stb-stb. Kicsit úgy éreztük, hogy L. M. Montgomery-nek igen népes rokonsága lehetett, és minden leszármazott nagyon-nagyon büszke rá, hogy akár egyenes ágon, akár oldalágon köze lehetett hozzá.

Szóval, a rengeteg turista között mi is megnéztük a rekonstruált Zöld Ormot, és majdnem vettünk Anne Shirley vörös, fonott copfjaival felékesített kalapot, de csak majdnem.

4261 - Prince Edward Island - Green Gables - small.jpg

4284 - Prince Edward Island - Green Gables - small.jpg

4289 - Prince Edward Island - Green Gables - small.jpg

4295 - Prince Edward Island - Green Gables - small.jpg

4299 - Prince Edward Island - Green Gables - small.jpg

Aztán a sok turistát hátrahagyva legjobban az tetszett nekünk, amikor kimentünk a tengerpartra, ahol rajtunk kívül alig volt ember, és a hosszú szálú fűszálak imbolyogtak a szélben, és a homok a lábunk alatt finom volt és puha és egyáltalán, na ott, akkor nagyon-nagyon jó volt élni, na, máskor is persze, de akkor különösen. El is határoztuk, hogy ha egyszer visszajövünk majd a Nova Scotia-i nyaralásra, akkor eljövünk egy napra csak ide. De tényleg, egy napot azzal fogunk tölteni, hogy ezen a tengerparton sétálgatunk. A szigetről kifelé autózás közben találtunk egy nagyon szép templomot is, csak oda nem tudtunk bemenni. Hát kb. egynapos volt a kirándulásunk a Prince Edward Island-en, de annak nagyon kellemes volt.

4313 - Prince Edward Island - small.jpg

4318 - Prince Edward Island - small.jpg

4330 - Prince Edward Island - small.jpg

4335 - Prince Edward Island - small.jpg

4336 - Prince Edward Island - small.jpg

4348 - Prince Edward Island - small.jpg

4357 - Prince Edward Island - small.jpg

Miközben még  tervezgettük az egész nagy utunkat pár héttel korábban, sokat gondolkodtunk rajta, hogy az egész hetet csak az eddigi területeken töltsük, vagy Quebecet is ezen út alatt nézzük meg - végül ez utóbbi mellett döntöttünk. Ami ellene szólt, hogy a szigetről Quebec mint egy 7 órányi autó útra van, és közte nagyjából nincs semmi érdekes. De tényleg, szó szerint semmi, egy végtelen autópálya köti össze őket, amelyen haladva néhol akár 20-30 percig nem láttunk autót egyik irányba sem.

Ezen autópálya mellett van Fredericton, New Brunswick provincia székhelye, ami azért kicsit érdekesnek tűnt. A napot úgy terveztük, hogy 3 óra körül elhagytuk a szigetet, így olyan 5 körülre odaértünk Fredericton-ba, ahol így még tudtunk 2 órát nézelődni, mielőtt újabb két órát autóztunk volna Quebec felé. Igazán kedves kisváros, bár a változatosság kedvéért itt is éppen felújítás alatt állt a parlament, aminek emiatt még a közelébe se lehetett menni. Viszont vettünk egy adag finom sushit egy koreai bevándorlótól, akivel elbeszélgettünk a gyerekeinkről. Mint kiderült, az ő gyerekei olyan húsz évvel idősebbek a mieinknél, ami kicsit meglepett minket, mert a beszélgetés feléig azt hittük, hogy azonos korosztálybeliek. De hát ki tudja megmondani egy koreai korát csak úgy?

4378 - New Brunswick - Fredericton - small.jpg

4383 - New Brunswick - Fredericton - small.jpg

4400 - New Brunswick - Fredericton - small.jpg

4406 - New Brunswick - Fredericton - small.jpg

Este megérkeztünk Edmunstonba, ahol egy igazi giccsparádé Best Western várt ránk, és ami már egész közel van Quebec-hez.

4410 - New Brunswick - Edmundston - small.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://greenwichct.blog.hu/api/trackback/id/tr945648835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása