Szeptemberben elhatároztuk, hogy elmegyünk szétnézni Kanada közelebbi részein. Egy nagy körutat tettünk meg: először Észak-Kelet felé Massachusetts-en és Maine-en keresztül átmentünk Kanadába, ahol ellátogattunk Nova Scotia-ba és Prince Edward Island-re, majd Nyugatnak fordultunk és meg sem álltunk Quebec-ig, ahonnan Dél felé Vermont-on és Massachusetts-en keresztül értünk haza. Negyedik rész.

Utunk következő napját Nova Scotia megtekintésének szenteltük. Ez a provincia egy jókora félsziget Kanada keleti felén. Amikor tervezgettük az utunk itteni részét, rá kellett ébrednünk, hogy simán el lehetne tölteni akár két hetet csak itt! Tele van a környék fantasztikus tájakkal, el is határoztuk, hogy egyszer ( jópár év múlva ) még visszajövünk ide gyerekek nélkül, és beutazzuk az egészet! Most viszont csak egy kis részét tudtuk megtekinteni, részben Halifaxot, a fővárosát, és környező partszakasz szépségeit.

Reggel először is elmentünk Lunenburg-ba, ami a világörökség része, és meg kell hogy mondjuk, teljes joggal, Lunenburg ugyanis kategóriáját tekintve a tündi-bündi-mesés-kisváros, tengerparton. A színes házikók között sétálgatva minden utca maga a megtestesült szépség, a meseszerű templomukban pedig egy egész valószerűtlen két méteres, 70 év körüli önkéntes mesélt arról, hogy amit látunk, az csak pár éves, mert nemrég leégett a pont ugyanilyen templomuk, de ők visszaépítették ugyanolyanra a fotók alapján. Az akadémiájukon pedig tuti, hogy varázslókat képeznek. Szóval csak ámultunk, és bámultunk, reméljük mindez a fotón is átjön.

A következő látnivaló amit kinéztünk egy kis halászfalu, Peggys Cove volt, de odafelé menet kiszúrtunk egy táblát az út mentén, ami azt jelezte, hogy itt egy repülőgép szerencsétlenség emlékhelye van. Megálltunk a parkolóban, és mint kiderült, a közeli tengerbe zuhant le a Swiss Air egyik gépe 1998-ban, és a balesetben 228-an vesztették az életüket. A helynek egészen különleges hangulatot adott az, hogy egy szépen kiépített ösvényen sétálgathattunk rajta egy fantasztikus kilátással rendelkező tengerparti dombon, és mindezt néma csöndben, a kiírásnak megfelelően, kb 10 ember társaságában, és mindezt szikrázó napsütésben.

Az előző képen hátul már látszik is Peggys Cove világítótornya. Ez a település valami csoda mesés hely volt, mikor ott jártunk! Festői kis halászfalu, ami ma már szerintünk legalább annyira él a turistákból, mint a halászatból, és aminek etalon világítótornya van, körülötte őrületes sziklákkal. A képekről talán csak mérsékelten derül ki, de valami elképesztő erejű szél fújt a kis félszigeten, bár fázni azért nem fáztunk,de a hajunkat totál összeborzolta. Egy nyugdíjas csoport szintén ezt az időpontot választotta a látogatásra, és eleinte bizonytalanul, de később látszólag egymást erősítve szép lassan a nagy részük szintén körbejárta az igencsak nehéz terepet, amin még tábla is hirdette költői stílusban a veszélyt.

Ezután Halifax-ba mentünk, ami Nova Scotia fővárosa. Itt meglátogattunk először is egy brit stílusú egyetemi kampuszt, majd leparkoltunk a belvárosban, és egy Párizst idéző parkon átsétálva bementünk a város dombjának tetején lévő citadellába. Itt utunk során már másodszor ingyen nézhettünk meg egy látványosságot, mivel már mindjárt zártak.

A kapuban álló brit hagyományok szerint öltözött díszőrség szerepét betöltő lánnyal kissé szóba elegyedtünk, aki megerősítette, hogy valóban a londoni őrök kollegája, viszont mivel Kanadában valódi egyenlőség van, itt nők is lehetnek őrök. Megemlítettük neki, hogy nem csak ez szokatlan számunkra, hanem az is, hogy megmozdul, sőt beszélgetésbe is elegyedik velünk. Erre válaszul megint kicsit odaszúrt az angoloknak, ugyanis kifejtette, hogy elég fura értelmezése az az őrködésnek, hogy akárki akármit csinál, az őr meg sem mozdul, ők hagyományőrzőbbek, és ő mint őr mindenkivel elbeszélget, hogy eldöntse, bejöhet-e egyáltalán? Mi szerencsére bemehettünk. Aztán meg ki is mehettünk, és a dombról lesétálva megtekinthettük a város híres óratornyát is.

A belvárosban sétálgattunk még egy kicsit, de csak eléggé mértékkel volt érdes, vagy szép. Távozóban megnéztünk egy temetőt, aminek az a különlegessége, hogy itt temették el egyen sírokba a Titanic azon áldozatait, akiknek megtalálták a holttestét, de senki sem fizette ki a hazaszállíttatását.

Ezután könnyes búcsút vettünk Nova Scotia-nak, és átautóztunk a több mint 10 kilométer hosszú hídon az aznapi szálláshelyünkre, Prince Edward Island provincia fővárosába, Charlottetown-ba.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.