Utunk harmadik napjába már közel sem azzal a lendülettel vágtunk bele, mint az első kettőbe. Első állomásunk az Arlingtoni temető volt, ez Washington mellett van, hatalmas területen terül el, nagyrészt egyen sírok alkotják, leszámítva pár nagyobb ember nyughelyét. Mi a Kennedy-k síremlékét látogattuk meg, így is jó egy órát tartott míg oda-vissza elsétáltunk. Ez a temető amúgy nagy turista célpont, afféle nemzeti emlékhely, ahol elnökök és elhunyt katonák nyugszanak.

Ekkor indultunk volna tovább az állatkertbe, de a szemerkélő eső miatt inkább egy katedrális felé vettük az utunkat, egész pontosan a Washington-i Nemzeti Katedrális felé, ami egy episzkopális templom. Az episzkopális egyház elég elterjedt az Egyesült Államokban, amit vélhetőleg főleg annak köszönhetnek, hogy habár keresztények, mégsem egy több száz/ezer évvel ezelőtti világrendet képviselnek, hanem igencsak nyitottak a modern idők dolgaira. Egyik mottójuk pl az, hogy azért jó episzkopálisnak lenni, mert az ember úgy lehet keresztény, hogy közben hihet a dinoszauruszokban is.

Mindez a szellemiség a katedrálison is meglátszik. A homlokzat egy részén a gonosz erőket megjelenítő szobrok találhatóak, itt megtalálható egy Darth Vader-t ábrázoló is. De a naprendszert ábrázoló templomablak is jól mutatja, mennyire meg vannak békélve vele, hogy a Föld nem lapos, és a Nap nem körülötte kering, számukra ez nem holmi kínos ügy, hiszen soha nem égettek meg senkit az erről való vita közben.

Mire itt végeztünk elállt az eső, úgyhogy immár semmi akadálya nem volt, hogy állatkertbe menjünk, és megtekintsük a pandákat! Viszonylag kevés állatkertben van valódi óriáspanda, ráadásul őket is úgymond bérelni lehet csak Kínától, állítólag az ár évi egy millió dollár. Nem csoda hát, hogy saját személyzetük van:

Ezután elhagytuk Washingtont, de nem északkelet felé hanem nyugatra indultunk, hogy felkeressük még gyorsan a Steven F. Udvar-Hazy központot. Az illető úr Budapesten született Udvar-Házy István Ferenc néven, de ma már amerikai milliomos, aki megvásárolt itt egy használaton kívüli repteret, és a hangárokban kialakított egy repülőgép múzeumot. Már kívülről is igencsak pofás volt, ráadásul egy remek fényképet sikerült csinálni az épületről, a kocsinkról, és egy virágzó fáról:

Odabent a számos repülőgép csoda mellett a legnagyobb látványosság az itt kiállított Discovery űrsikló. Nem könnyű szavakkal leírni, de hát szóval egy űrsikló mellett állni, és testközelből nézegetni hát az .. az ... őőő na inkább következzenek a képek:

Azért más is volt itt kiállítva, repülők, helikopterek, harci légi eszközök és rakéták, vagy éppen egy igazi concorde. Az alábbi képen a középen látható hatalmas ezüst repülőgép pedig nem más, mint az Enola Gay, amely repülőről ledobták az atombombákat Hiroshima-ra és Nagasaki-ra:

Ekkorra már 5 felé járt az óra, és kezdtek kitessékelni minket, mivel zártak. Amúgy is mentünk volna, mivel még várt ránk egy akkor 4.5 órásnak hitt, út, amiről kiderült, hogy torlódások miatt 7 órásra nyúlt. Az út monotonitását, és a dugóban való araszolgatást csak Berti bömbölései szakították meg néha, de még mindezek együtt sem tudtak sokat elvenni a háromnapos Washington-i látogatásunk értékéből!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.