Egy jó kis lakmározás után most éppen az ölemben szunyókál Berti, akire két hónapja plusz pár napja, születése napjának délutánján még Berti-Nóriként gondoltunk. Anno akkor Miki már végképp nem értette, hogy miért nem történik már semmi, én meg az epidurállal a hátamban fájdalomérzet nélkül tudtam türelmes lenni, és remélni azt, hogy világra tudom hozni a második babánkat.

Na, de kicsit előreszaladtam. Ez a bejegyzés alapvetően Berti várásáról kíván szólni.

Amerikába úgy érkeztünk tavaly júniusban, hogy a terhesség első harmadának a végén jártam, és már képeken is jól láthatóan élt bennem a kistesó, aki minden szükséges vizsgálat alapján egészségesnek tűnt, és én is jól voltam. Ezért nem volt gond, hogy kb. két hét után lett egészségbiztosításunk, és újabb két hét után lettek meg az ezt igazoló papírok, amelyekkel már magabiztosan kereshettünk nőgyógyászt. (Persze utasbiztosítást kötöttünk az első hetekre, de azzal azért vicces terhesgondozásra jelentkezni.)

Mikiék cégénél választható, hogy valaki csak önmagára vagy az egész családjára kiterjedő egészségbiztosítást kíván igénybe venni juttatásként a munkabéren felül, nálunk egyértelmű volt, hogy az utóbbit választjuk. Ugyan mérsékelten vagyunk még tisztában az amerikai egészségügyi rendszerrel illetve annak a finanszírozási oldalával, de azt már nem csak mendemondák alapján látjuk, hogy itt minden egészségügyi szolgáltatásnak ára van, nem is alacsony, aminek jellemzően csak elenyésző részét fizeti a beteg önrészként, ha van biztosítása a munkahelyén keresztül vagy más módon. Ha nincs, akkor nagyon magas kórházi számlákkal tud szembesülni.  De nem erről akarok írni, ez csak addig izgatott minket, amíg világos lett, hogy nem fog rámenni a gatyánk a szülésre.

Szóval, kerestünk nőgyógyászt. Itt ért minket az első meglepetés. Amerikában elég elterjedt, hogy nem konkrét orvoshoz, hanem adott nőgyógyászati rendelőbe jár az ember, ahol kb. 5-6 orvos dolgozik egy csapatban. Normál menetben az a jó, ha minden orvossal találkozik az ember a terhesgondozás során, mert a szülésnél az az orvos lesz ott, aki éppen be van osztva. (Persze ha nagyon akarja az ember, akkor valószínűleg meg lehet azt oldani, hogy feltétlenül a kiválasztott orvos segítse az embert, de mint mindennek bizonyára ennek is megvan az ára.)  Ezzel összességében nem volt gondunk, főleg, hogy mindegyik orvost szimpatikusnak találtuk, és az meg külön tetszett, hogy a főnökön kívül csak női orvosok voltak a Putnam Gynecology (http://www.putnamobgyn.com/site/) rendelőjében.

A második meglepetés meg akkor ért, amikor a kötelező és nagyon fontos ultrahang vizsgálaton kívül, ami a 20. hét környékén esedékes és tüzetesen végignézik, hogy mindene megvan-e a magzatnak, egyetlen egyszer sem kellett többször ultrahang vizsgálatra mennem a terhesség során, és manuálisan is csak az utolsó két hétben vizsgáltak meg. Addig ugyan előre meghatározott menetben kezdetben havonta, majd a második trimeszter végétől két hetente végül az utolsó hónapban hetente jártunk vizsgálatra, de mivel mindig minden rendben volt az elsődleges vizsgálati eredmények alapján (vizelet, testtömeg, vérnyomás, és a nagyon informatív hasi centiméteres, akarom mondani inches) illetve nekem sem volt semmi panaszom, ezért kicsit olyan érzésem volt, mintha csak köszönni és kicsit beszélgetni jártunk volna a rendelőbe. Ez alól egyedül a terhességi vércukorvizsgálat volt a kivétel, amit meg kellett ismételni, de később az eredmény kiértékelésénél kiderült, hogy az elsődleges teszt csak egy gyenge de olcsó indikátor, és a másodlagosra küldött emberek 90%-a is jó cukorszinttel bír. Mint például én!

Szóval, egészen kellemesen vártam Bertit, habár az utolsó harmadban már hatalmas segítség volt, hogy Panni elkezdett bölcsibe járni, mert ekkor már kezdett terhes lenni őt is emelgetni, továbbá egész nap szórakoztatni az egyéb teendők mellett. Egy-két tapasztalatot írnék csak a várandós időszakra visszatekintve:

• mindenki nagyon-nagyon szerencsés, akit nem gyötör a hányinger, hányás az első trimeszterben
• repülni szinte sose jó a terhesség alatt, az első időszakban a hányinger és a szagok miatt, a végén meg a trombózis veszélye miatt leginkább, de azért ki lehet bírni
• úszni szuperjó terhesség alatt: Berti várása közben hiányzott nagyon az úszás, anno Pannival a hasamban nagyon jókat úsztam
• a kismama jóga is pompás testmozgás, Bertivel is volt szerencsém járni itt, és nagyon jól esett
• az intimtorna, vagy ahogy itt emlegetik Kegel exercise rutinszerű gyakorlása nagyon-nagyon szükséges terhesség előtt, alatt, után, mindig

Szóval, minden jól alakult, még valamikor nyáron egy általános terhességgel kapcsolatos fejtágításra is eljutottam (hála Tocci néninek, aki addig vigyázott Pannira), ahol néhány újdonsággal mindenképpen megismerkedtem, például milyen patikában kapható gyógyszereket lehet szedni mondjuk egy megfázás esetén. Később valamikor októberben Mikivel részt vettünk egy körbevezetésen a kórházban, ahol mind a szülészetet, mind a csecsemőosztályt megtekintettük. Minden teljesen korrektnek tűnt a kórházi ellátást illetően vicces az volt, hogy a vezetőnk külön ajánlotta, hogy a kis túránk után nézzük meg a sürgősségi bejáratát is a kórháznak. Ha ugyanis jön a gyerek, akkor oda kell menni, és ne aggódjunk, onnan már mindent átvesznek ők, még a kocsit is leparkolják az apuka helyett.

December elejére már a kis bőröndöm is be volt pakolva, a kiságy is össze volt szerelve, a hintát is megvettük az ebay-en, a légzésfigyelőt is a Walmartban,  a Pannitól örökölt kis ruhák is itt voltak hála a baráti és rokoni látogatásnak, szóval, készen álltunk arra, hogy egy babával bővüljön a háztartás.

Folytatás innen.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.