Augusztusban számunkra érthetetlen okokból egyszercsak hűvösre fordult a viszony a főbérlőinkkel, Tocci-ékkal. Pontosabban szólva csak Tocci nénivel, mivel a férje finoman szólva is papucs, ráadásul a néninél 7 évvel öregebb, kissé süket, pár szót tud csak angolul, elég szenilis, és az egésznapos tévénézés tölti ki az életét. Szóval egyértelműen Tocci néni a főnök, a bácsi csak mosolyog, és legfeljebb az időjárásról tesz megjegyzéseket, már amennyire szerény nyelvtudása engedi.

Egy napon Kata a gyerekekkel jött haza a játszótérről, és gondolta benéz Tocci-ékhoz, mint ahogy oly sokszor korábban. Tocci bácsi szokás szerint a tévé előtt ült, és mosolyogva invitálta beljebb őket, Panni pedig ment is befelé a lakásba, és elkezdte püfölni a pianínót. Erre előkerült Tocci néni is a fürdőszobából, és dühösen kiküldte őket a lakásból. Panni azonban nem kifelé ment, hanem hirtelen beszaladt a hálószobájukba. Kata Tocci nénivel ment utána, aki ekkorra még mérgesebb lett, főleg mivel Panni az ágyukon kezdett ugrálni. Dühösen kizavarta őket a lakásból, különben is hogy képzelik, hogy bejönnek egyáltalán. Kata próbálta ugyan megmagyarázni, hogy Panni elrohant, és amúgy is a férje engedte be őket, de semmi sem hatott.

Ekkortájt merült fel az, hogy Miki egyik régi barátja, aki Augusztus végén pont errefelé utazgatott nálunk szálljon meg, ezért éppen pár nappal az előbbi incidens után Miki le is ment Tocci nénihez megkérdezni, hogy nem gond-e. Korábban is aludtak már itt páran, eddig mindig simán belementek, ha valaki sokat maradt akkor adtunk nekik 100$-t. Most azonban Tocci néni kerek perec elutasította a lehetőséget, még pénzért sem ment bele a dologba mondván hogy kicsi a lakás, nem fér el ott már más. A korábbi események tükrében ez természetesen nem volt túl hihető magyarázat, ekkortájt éreztük, hogy valami nem stimmel.

Ezután Kata is lement Tocci-ékhoz, bocsánatot kért tőlük ha esetleg megbántotta volna őket, de Tocci néni csak agresszívebbé vált ettől, egy kissé követhetetlen monológot vágott le neki, amelynek folyamán többször kiemelte, hogy ők okosabbak annál, mint amit mi hiszünk, és ne nézzük hülyének. Továbbá rátért arra, hogy ő a szomszédoktól tudja, hogy amikor ők nincsenek otthon, akkor mi bemegyünk az ő lakásukba rendszeresen. Másnap a ház hátsó ajtajához vezető kis terasz lépcsőjének alján az alábbi kis kapu jelent meg:

Ezek után kissé zavarban voltunk, ugyanis a következő dolgok nem stimmeltek:

• Mi természetesen sosem mentünk be a lakásukba akkor, amikor nem voltak otthon
• Tocciék kb. mindig otthon vannak, egy kézen meg lehetne számolni azokat az alkalmakat az elmúlt két évben, amikor nem
• Egyik szomszéd se lát rá a bejáratukra az előtte levő sövény miatt
• Nehéz eldönteni, hogy a feltételezés sértőbb-e, hogy be akarunk menni a lakásukba, vagy hogy azt gondolják, hogy ha ilyen tervünk lenne, akkor a fentebb látható kapu akadály lenne számunkra

Szóval mindezek után azon kezdtünk el tanakodni, hogy akkor most mi lesz? Gyorsan utánanéztünk a dolog jogi oldalának, és azt találtuk, hogy amennyiben fizetjük a lakbért rendesen, akkor csak akkor rakhatnak ki minket, ha valami súlyos vétséget követünk el. Ekkor felmerült, hogy a "bemegyünk a lakásukba" elmélet pont ezt akarja megalapozni valami furmányos módon. Mindenesetre arra jutottunk, hogy egy kis körülnézés nem árt, úgyhogy elkeztünk albérletet keresni. Kis keresés után kiderült, hogy kb senki nem adja ki a lakását három hónapra, úgy 20 telefon után találtunk egyet, aki azt mondta, hogy nézzük meg, esetleg odaadja. Megnéztük, borzalmas volt.

Ekkor arra jutottunk, hogy nincs mese, itt kell maradnunk a végéig. A következő három hónapban minden csekk átadáskor vártuk a kirobbanó konfliktust. Taktikusan sikerült két csekket is akkor bevinni, amikor láttuk, hogy Tocci bácsi egyedül ül a tévé előtt, és neki adhattuk oda, így garantáltan elkerülve minden párbeszédet, csak egy mosoly és kész. Aztán a következő napokban árgus szemekkel néztük, hogy beváltják-e, mert ugye ha esetleg nem váltanák be, csak eltűntetik, akkor jöhetnének azzal, hogy mi nem fizetünk lakbért, és kitehetnének.

Így telt el tehát három hónap, alig egy-két szót váltottunk Tocci nénivel, éppenhogy csak köszöntünk egymásnak. Azt azért tisztáztuk, hogy December 14-én hagyjuk el a lakást, amire többször is megjegyezte, hogy neki mennyire nehéz lesz bérlőt találnia télen, amire inkább nem mondtunk semmit. Mert hát ugye tényleg nehéz állítólag, de mi közünk nekünk ehhez? Mi mindig is mondtuk, hogy eddig fogunk maradni, ő meg ezt elfogadta már a legelején.

Akadt azonban egy másik aggodalmunk is, mégpedig az, hogy még a legelején adtunk nekik két havi letétet, amit elvileg ők a végén visszaadnak, leszámítva az esetleges károk értékét, amit mi tettünk a lakásban. Ráadásul a szerződés szerint nekik azt csak 30 nappal a vége után kell visszaadniuk, szóval ha távozásunkkor azt mondják, hogy még nem, azzal nincs nagyon mit tenni, ha meg utána mondjuk nem reagálnak a megkereséseinkre, akkor viszonylag nehéz Magyarországról intézni a dolgot.

Végül azonban hirtelen minden megoldódott magától, November eleje felé Tocci néni elkezdett újra sütit adni nekünk, ráadásul a Panninak adott születésnapjára egy babát, és pár nappal később bocsánatot is kért mindenért. Arra hivatkozott, hogy depressziós volt, és hát neki milyen nehéz, a férje alkoholista, stb. stb. Mi meg megbocsájtottunk, mert már nem is haragudtunk ennyi idő után. Tocci néni meg belement, hogy visszaadja a letétet hamarabb, és még azt is felajánlotta, hogy hagyjunk itt minden bútort nyugodtan, majd ők elvitetik ami nem kell. És még a TV-nket is meg akarja venni, mert mint mondta mindig is tetszett neki, hogy milyen nagy.

Meglátjuk mi lesz, de talán ennek a történetnek most Happy End a vége.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.