Utunk negyedik napja Mérida megtekintésével telt. Előző este ugyan már kicsit sétáltunk itt, de ekkor jött az alaposabb városnézés. Egy gyors reggeli után 9 körül elkezdtük a túrát.

Jártunk egy sor tér + templom kombónál, köztük több olyannál is, ahol valamiért csak az első homlokzat van levakolva, ez nagy divat errefelé. Az egyik templomban Kata páratlan művészettörténeti ismeretei révén kiszúrta Munkácsy Mihály Ecce Homo és Krisztus Pilátus Előtt című képeit minden szerzőmegjelölés nélkül, szóval erősen plágiumgyanús a dolog.

A főtérhez persze katedrális dukál, itt van a városháza és a kormányzói palota is, ahol a Mikulás szánja parkolt, ami kicsit bizarr volt egy olyan helyen, ahol sosem esik a hó. Szintén a főtéren található a Montejo ház, ami egy műemlék épület, és ennek megfelelően igencsak koszos, továbbá valamiért itt található a két ATM, ami valószínűleg hiánycikk lehet errefelé, mert mindkettőhöz kígyózó sorok álltak.

Ellátogattunk továbbá a maja művészeti egyetemre, ahol az ifjú művészek egészen egyedi rajzolatot adtak a kosárlabdapályának. Itt találtuk meg utunk egyetlen angolul beszélő majáját, aki rengeteget mesélt mindenféléről, de a végén nem fogadott el semmi pénzt ezért. Voltunk még bazárban is, ahol az eladó annyira tepert, hogy vásároljunk, hogy még Bertike babakocsiját is felcipelte a lépcsőn helyettünk. Jártunk szegényebb részeken is, de félni itt sem kellett. Végül úgy 4 óra séta után a fáradtság és az eső miatt hazamentünk pihenni. Mindeközben egyre határozott meggyőződésünkké vált, hogy Mexikóban törvény van rá, hogy minden fa törzsét úgy egy méter magasságig fehérre kell festeni.

Miután kicsit felfrissültünk, újabb nézelődésre indultunk, ezúttal a város egy igen patinás főútján sétáltunk végig, ami minket leginkább az Andrássy útra emlékeztetett a nagy és díszes épületeivel, bár mindez persze latinosabb stílusban. Az itteni Starbucks méltán lehetne a nyugati McDonalds párja. Ráadásul a végén amúgy a Hősök Tere pozícióban de annál jóval kisebb méretben egy, a hazafiasságnak emléket állító kör alakú valami is található volt. A másik végén viszont nem volt Oktogon, hanem csak hatalmas játékkatonák. Az újabb séta után újabb pihenő következett a szálláson, részint a fáradtság, részint a naplemente miatt.

Este hét körül elmentünk egy harmadik sétára, ahol megcsodáltuk a várost esti fényeiben, és elmentünk egy térre, ahol kedd esténként a 40-es évek zenéjét játszák, és hát leesett az állunk. Ha nem lett volna ott a két gyerek, talán mi is táncolunk hajnalig, elképesztően jó volt a hangulat! Így viszont csak a város apraja nagyját tudtuk megnézni tánc közben, és persze hallgattuk a szenzációs zenekart!

Ezután hazamentünk, ezúttal már aludni. Ennyit láttunk Mérida-ból, ami csodálatos volt, igazán élettel teli szerethető várost ismertünk meg.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.