A Nagy Kanadai Utazás 3: A Fundy Öböl
2013.11.22. 01:43
Szeptemberben elhatároztuk, hogy elmegyünk szétnézni Kanada közelebbi részein. Egy nagy körutat tettünk meg: először Észak-Kelet felé Massachusetts-en és Maine-en keresztül átmentünk Kanadába, ahol ellátogattunk Nova Scotia-ba és Prince Edward Island-re, majd Nyugatnak fordultunk és meg sem álltunk Quebec-ig, ahonnan Dél felé Vermont-on és Massachusetts-en keresztül értünk haza. Harmadik rész.
Utunk harmadik napján már a kanadai New Brunswick provinciában lévő St John-ban ébredtünk, ami állítólag az ország legöregebb városa. Mi akárhogy is néztük, első és második blikkre is csak egy iparvárost láttunk, úgy látszik nem sok maradt az egykori régi arculatból, úgyhogy hamarosan tovább is álltunk.
Az első úti célunk a Fundy Trail nevű látványosság volt, ami egy a part mentén kialakított út, számtalan természeti szépséggel. Odafelé menet azonban meg kellett állnunk egy másik partszakasznál, mivel annyira lenyűgöző volt! Ezt láttuk:
Sajnos mint a képeken is látható, elég borús idő volt aznap, de ez sem tudta kedvünket szegni. A hatalmas apály miatt körbe tudtuk sétálni a terepet, és gyűjtöttünk pár szép kavicsot is.
Ezután jött a Fundy Trail, ami itt-ott nagyon lenyűgöző volt. A part mentén közvetlenül hatalmas hegyek vannak, és ezeken vezet végig az út, szóval az ember ahogy halad rajta folyamatosan szinte közvetlenül a part vonalánál van, csak úgy 100 méterrel magasabban. Fantasztikus kilátás, vízesés, amihez drótköteles falépcső vezet, mind csodás! Szóval még a szutyok idő sem tudta lelombozni a lelkesedésünket.
Amikor az út végére értünk, akkor úgy véltük, hogy mehetünk is tovább a következő állomásunkra, a Hopwell Sziklákhoz, de itt kiderült, hogy ennek az útszakasznak itt most vége is van, és lehet szépen visszamenni ugyanott, ahol jöttünk. Sajnos ide vezet a nem elég alapos tervezés, de hát a fene se hitte volna, hogy ahhoz, hogy A-ból B-be eljussunk, először is úgy 30km-t kell menni pont az ellenkező irányba!
Szóval ez kissé borította a napirendet, úgyhogy padlógázzal téptünk ( természetesen csak a biztonságos keretek között ), hogy elcsípjük még a Hopwell Sziklák nemzeti parkját zárás előtt. Odafelé haladva kiderült, hogy mindez Albert megyében található, ami rögtön feltűnt, mivel csomó település, út, és kereskedelmi és vendéglátóipari egység nevében találtuk meg az Albert szót. Berti mindezt átaludta, de majd elmeséljük neki tíz év múlva! És meg kell jegyeznünk, hogy ez még mindig nem az utolsó eset az úton, amikor a gyermekeink nevével találkoztunk!
Eljutottunk tehát a Hopewell Sziklákhoz, és hiába reméltünk jót, az egész utunk legesősebb időszaka pont ekkorra esett. Megérkeztünk úgy 15 perccel 5 előtt, amikor is a zárás van. A kapuban álló fickó közölte is, hogy a kocsi már nem mehet be, de leparkolhatunk itt a park előtti parkolóban, és besétálhatunk. Így is tettünk, és meglepetten tapasztaltuk, hogy pénztárfülkék üresek, szóval ezt most ingyen megtekinthetjük ( és nem ez volt az utolsó ilyen alkalom ezen az úton! ). Mint kiderült, az, hogy 5-kor zárnak azt jelenti, hogy 5 után nem lehet bemenni, viszont aki már benn van, az simán nézelődhet még 1-2 órát.
Így is tettünk, és habár Kata kissé morci volt eleinte, hogy hát eső, meg a gyerekek, de aztán a látvány hatására ő is megenyhült. Azért kissé bőrig áztunk ( bár Panni megint púpost csinált Mikiből ), de totál megérte. Nagyon vagány volt sétálni az óceán, avagy a Fundy-öböl alján, a mindenféle érdekes formákat öltő sziklák között, amik egyébként ár idején jelentős részben a víz alatt vannak. A Fundy-öbölben egyébként a világon a legnagyobb a különbség az ár és az apály között, kb. 10-15 méter, ami elsősorban az öböl hosszának, mélységének és fokozatos tölcsérszerűségének köszönhető. Mi szerencsésen apálykor érkeztünk ( ami viszont a alapos tervezés eredménye! ), így volt módunk sétálni egy kicsit ott, amit amúgy több méter víz borít.
Miután itt végeztünk, megálltunk még egy kicsit Sackville-ben sétálni, ami elég kedves településnek tűnt, csak kár, hogy éppen ránk sötétedett már, úgyhogy hamarosan mentünk is tovább az aznap esti szállásunkra, a Nova Scotia provinciában található Darthmouth-ba.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.