Május végén a Memorial Day-jel elérkezett az első olyan hosszú hétvége, amikor már nem csak autóba pattantunk, hanem repülőre is szálltunk, hogy kicsit több mindent lássunk az új világból. A célpontunk Seattle és Vancouver volt, és az útikönyv alapján sok szép látnivalót reméltünk az egyébként örökzöld Washington állam és a gyönyörű British Columbia városaitól.

A repülőút odafelé közel 6 óra volt, szóval ez a kirándulás részben főpróbája is volt a Magyarországra való hazamenetelünknek. Bizonyos szempontból most könnyebb Bertivel repülni, mint Pannival, hiszen a picinek még nincs nagy mozgásigénye, és a mama vagy a papa ölében jó neki, és szerencsére a le-és felszállás sem viselte meg Bertit. Annál inkább Pannit, és ezért minket is, leginkább amiatt, mert jelenleg szinte elképzelhetetlen számára, hogy egyhelyben üljön. Ettől eltekintve összességében minden simán ment az odaút során, ami részben annak is volt köszönhető, hogy a szülői logisztikai feladatokat már elég jól meg tudjuk oldani, úti kaja, játék, ruha fronton teljesen felkészültek voltunk, illetve arra is figyeltünk, hogy le-és felszállásnál, ha nem alszanak a gyerekek, akkor mindenképpen nyeljenek, így Panni nassolhatott, Berti meg szopizott, hogy ne fájduljon meg a fülük.

Szóval, késő este megérkeztünk Seattle-be, ahol még volt egy kis móka az autókölcsönzéssel. Történt ugyanis, hogy éppen hogy bepakoltuk minden cuccunkat és gyerekünket a kikölcsönzött Dodge Avenger-be, amikor megjelent egy hozzánk hasonló korú pár, hogy ez ugyebár az ő autójuk. Kis egyeztetés után megállapítottuk, hogy mindkettőnknek kiadták ugyanazt az autót. Szerencsére vállalták, hogy visszamennek reklamálni, ha már úgyis bepakoltunk.

Másnap reggel indultunk felfedezni a várost. A hotelünkhöz gyalogosan is közel volt a város jelképe a "Space Needle" (űrtű), amit az 1962-es világkiállításra építettek, és alapvetően kilátóként illetve étteremként funkcionál, így első utunk ide vezetett. Seattle városképét a tagolt tengerpart, a belső öblök illetve tavak és az élhető zöld területek teszik szellőssé, legalábbis felülről valami ilyesmit láttunk.

Miután visszatértünk a talajszintre a Chihuly üvegekkompozíciók sokszínűségében vesztünk kicsit el. A képek talán magukért beszélnek. Kata már Las Vegasban is odáig volt a Bellagio szálloda halljának a mennyezeti kialakításáért, csak akkor még nem tudta, hogy kinek köszönhető mindez. Dale Chihuly elég híres hazájában és vagyonokért vesztegetik az üvegcsodáit, pedig már jó ideje nem is ő készíti őket, mivel a válltörése óta már nem fúj üveget, mert nem tudná tartani az ehhez szükséges eszközt. Azt azért megjegyeznénk, hogy ez egy hatalmas giccs, de itt így egyben, töményen azért nagyon látványos volt:

 Ezután elmerültünk a város folklór fesztiváljának forgatagában, ami a környező utcákat és tereket sokféle emberrel és produkcióval lepte el, majd  kisétáltunk a tengerpartra és kipróbáltuk a város magasvasútját is. (Apropó Seattle-ben láttunk trolibuszt és villamost is, ami egyébként egészen ritkaságszámba megy ezen a kontinensen, továbbá kék fákat. ) Ebédidőben természetesen nem hagyhattuk ki a Hard Rock Cafét sem, ahol sajnos a Nirvana relikviákat nem csodálhattuk meg, mert éppen valami vándorkiállításon voltak távol, de azért jót ettünk.

Délután tovább barangoltunk a belvárosi utcákban meglátogatva Seattle piacát, a gusztustalan rágógumis falat, és beneveztünk egy túrára, ami be, pontosabban levezetett minket a nem túl hosszú múltra visszatekintő város történetébe. Mivel csak a következő túrára volt hely, ezért addig elmentünk sétálni, és meglátogattuk a UPS parkot. Ugyanis, mint az kiderült, a UPS - akárcsak a Starbucks, a Boeing, és a Nirvana - Seattle-ből indult. Ennek emlékét egy kis, művízeséses park őrzi.

Miután itt végeztünk, elmentünk a túrára. Seattle területén régen indián törzsek laktak, a város nevét is egy indián törzsfőnökről (Chief Sealth) kapta, aki talán túl barátságos is volt az idetévedt fehérekkel, mindazonáltal a mostani Seattle alapítását 1853-ra teszik a történetírók, ami azért nem volt olyan régen. A város történetébe való levezetés pedig szó szerint értendő, hiszen a várostörténeti túránk annak a városnak a szintjére vezetett le, aminek a romjain épült újjá Seattle az 1889-es nagy tűzvész után, amikor az egész belváros porig égett.

Visszakalandoztunk a XIX. század végi Seattle-be, és megtudtuk, hogy az újjáépített várost a régi szintjénél úgy 5 méterrel magasabbra építették, mivel korábban sok gondjuk volt a tengerrel. Ezután egy ideig nagy földalatti élet volt, mivel a régi és az új talajszint utcáit is használták. Majd arról is szó esett, hogy a Kanadába illetve Alaszkába induló aranyásó kalandorokon milyen szépen gazdagodott a város kereskedő rétege, főleg mivel sok amatőr aranyásót könnyű volt olyan termékek megvásárlására is rávenni, mint például az aranykereső hörcsög.  Szóval, érdekes kis vezetésen vettünk részt, ahol jól eladták nekünk a város történetét, miközben nem használt alagsori helyiségekben illetve az utcán idéztük meg a múltat. Sajnos itt az állandó félhomály miatt nem lehetett igazán jól fotózni, még a legjobb kép az egyik utcaszinten lévő fényáteresztő járdaszakaszról készült, ami annak idején arra volt hivatott, hogy valami fény az alsó utcaszintre is beférkőzzön:

Seattle történelme egyébként nem túl fényes, az idegenvezetőnk is olyasmiket emelt ki, hogy mekkora korrupció, és bűnözés volt eleinte itt, később technikai problémák miatt hogy tört be a csatornarendszerbe a tenger, és tolta ki mindenkinek a lakásába mindazt, amit korábban a város kollektíven a vécéiken keresztül beletett, illetve kiderült, hogy 100 éve a város tizedét adó női lakosságról egy népszámlálás folyamán önbevallási alapon kiderült, hogy 90%-ban "varrónők", holott a város vezetői komolyabb ruhaiparról nem tudtak. Mindezekről 1967-ben megjelent egy könyv, amit akkoriban eléggé nehezen viselt a városvezetés, és mindent megtett, hogy ne nagyon lehessen elérhető. Ma már szabadon árusítják, és pont ezzel reklámozzák: a könyv, amelyből a legtöbb példányt lopták el közkönyvtárakból!

Este elmentünk még autóval egy közeli dombon lévő kilátóba, ahonnan megtekintettük a várost távolabbról is

Végül megnéztük még azt a szorost is, ahol a város mellett lévő tóból kijövő csatorna találkozik a tengerrel. Itt egy zsiliprendszeren át jöhetnek be a hajók, így a tó édesvizű marad, mivel nem vegyül a tengerrel.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.