Júniusban elmentünk egy kis túrára egy Meriden nevű városkába, és környékére. Egy kellemes túraútvonalon haladva egy erdőben futó folyó partján sétálgatva találtuk ezt a rögtönzött talált tárgyak osztályát. Ha jól értelmeztük a fa odvának peremén lehet átvenni az esetleges elvesztett holmikat.

Ezen a környéken található a Castle Craig nevű bástyaszerű kilátótorony, ahonnan csodálatos panoráma nyílik a környező hegyekre, illetve egy kis tóra, benne egy kis szigettel. Autóval fel lehetett menni egészen a kilátóhoz, bár alternatívaként választhattuk volna azt is, hogy megmásszuk a hegyet, mivel a lábánál is van parkoló, de két pici gyereket cipelve hordozókban azért ez nem annyira jó opció.

Ezek után elmentünk még egy csodaszép tóhoz, aminek a partján sétáltunk egy nagyadagot, majd felkerestük a Wadsworth vízesést is, ahol éppen egy horgász is volt. Érkezésünkkor rögtön fogott is egy halat, szóval látszólag szerencsét hoztunk neki. Meg is tapsoltunk a sikeres teljesítményért, amit egy összemosolygással díjazott.

Augusztusban jártunk a Castle Gillette-ben, ami egy korában híres színész, William Gillette tulajdona volt. Ő úgy száz éve volt a pályája csúcsán, és főleg mint Sherlock Holmes színpadi megformálója lett híres, és gazdag annyira, hogy kastélyt építsen magának. Mivel örököse nem volt, ezért úgy alakult, hogy mára múzeum lett  belőle, ami kicsit neki, kicsit Sherlock Holmesnak állít emléket. A kastély néhol szép, néhol kevésbé szép, de mindenképpen nagyon érdekes volt.

A kastélyban egyébként magával Sherlock Holmes-al is lehetett találkozni, aki mellett ott volt Gillette úr fiatalon elhunyt feleségének a szelleme is. Holmes-al váltottunk is pár szót, megkérdeztük hogy dolgozik-e éppen valamin. Azt válaszolta éppen azt próbálja meg kinyomozni, hogy van-e még gin a bárban.

Miután megnéztük a kastélyt a körülötte lévő parkban leültünk piknikezni egy kicsit egy padra. És ekkor kissé illúzióromboló módon kijött Holmes is a halott nő szellemével, ők is megettek egy szendvicset egy kicsit odébb lévő padon, majd elhajtottak egy sárga dzsippel.

Egy szép októberi napon ellátogattunk két vízeséshez. Ezeknek a megtekintését direkt őszre terveztük, mert állítólag akkor a legszebbek. Az első a Kent vízesés, ami több lépésben 80 métert esik egy hegyről lefelé folyva. Mindehhez kiépített turista út tartozott, ami az egyik oldalán felvitt, majd egy hídon átjutva a másik oldalán kicsit rázósabban ugyan, de levitt. Mindez a csodás őszi lombok közepette gyönyörű túra volt.

Még ugyanezen a napon ellátogattunk a jóval kevésbé felkapott, de szintén nagyon szép Campbell vízeséshez, ami már csaknem Massachusetts határán van. Egy kis erdei séta után jutottunk oda, bár aztán kiderült, hogy mellette is lett volna parkoló, de ezt csöppet sem bántuk meg, csodálatos volt az őszi erdő.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.